Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Nemzeti Népegészségügyi Programja keretében Népegészségügyi gyorsjelentés 2003 címmel kutatást készítettek. A jelentésből az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője, Vitrai József kiemelte: az egyik leginkább egészségkockázatot jelentő életmódbeli tényező, a dohányzás Magyarországon igen gyakori.
2003-ban a nők 26 százaléka, míg a férfiak 40 százaléka dohányzott. Szerinte a dohányzók jelentős hányada mindkét nemben napi rendszerességgel cigarettázott, arányuk a teljes népességen belül 25, illetve 38 százalék. A legtöbb dohányos a fiatalok körében található. A fiatal nők harmada, és a fiatal férfiak csaknem fele dohányzik.
A kutatás adatai szerint a nők 2,5 százaléka, míg a férfiak 18 százaléka számít nagyivónak, akiknél az alkoholfogyasztás mértéke már egészségkárosító. Az osztályvezető szerint minden tizenharmadik nő és minden harmadik férfi „mértékletesen" fogyasztott alkoholt. A felmérést elemzők szerint, további komoly egészségkockázati tényezőt jelent a magyar társadalomban az is, hogy a felnőttek több mint fele túlsúlyos vagy elhízott. Ezzel függenek össze a testmozgással kapcsolatban ismertetett adatok is. Eszerint a nők több mint 40 százaléka, míg a férfiak harmada soha, vagy csak ritkán végez testmozgást.
Az elmúlt 20 évben Magyarország népességfogyása meghaladta a félmilliót, a születések száma lényegesen alacsonyabb, a halálozásoké viszont jelentősen magasabb, mint az elvárható lenne. A születéskor várható élettartam a férfiaknál 8, a nőknél 6 évvel marad el az Európai Unió átlagától. A magyar lakosság halandósága alig mutat kedvezőbb képet, mint 30 évvel ezelőtt, miközben az EU-országokban jelentős javulás tapasztalható. Rohamosan emelkednek a környezeti szennyezéssel összefüggésbe hozható légúti megbetegedések is.
Sok negatív tendencia között egy pozitív is akadt. E szerint az öngyilkosság miatti halálozás tovább csökken. A kutatás emlékeztet rá, hogy a 80-as évek elején. Magyarországon az öngyilkossági halálozás az európai régió valamennyi országa közül a legmagasabb volt, de ez az ezredfordulóra egyharmadával csökkent, így hazánk jelenleg a hatodik helyen áll. Ez az érték ugyanakkor még mindig közel háromszorosa az EU-átlagnak.
A gyorsjelentést a napokban eljuttatják valamennyi szakmai és politikai döntéshozóhoz, így többek közt megkapja valamennyi önkormányzati vezető is.
Sokkal egészségesebbek az EU polgárai
A magyar nők 26 százaléka, a férfiak 40 százaléka dohányzik, alkoholt egészségkárosító mértékben előbbiek közel 3, utóbbiak 18 százaléka fogyaszt – áll a lakosság 2003-as egészségügyi állapotát feltáró vizsgálat alapján készített gyorsjelentésben. A halálozási mutatókban alig változott a helyzet, miközben az Unióban jelentős javulás következett be.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.