Precedensértékű döntés előtt áll a magyar bíróság, hazudott-e a Szuverenitásvédelmi Hivatal?

A Fidesz új hatalomtechnikai zászlóshajóját perli be a Válasz Online, miután az intézmény álláspontjuk szerint megsértette jó hírnévhez fűződő jogukat azzal, hogy az ukrán elnökkel készített interjújukat kapcsolatban valótlan tényállításokat közölt. Egy biztos, a per a magyar demokrácia próbaköve lesz, akármilyen ítélet születik.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az ügy pikantériája, hogy a Válasz Online a Heti Válasz című újság szellemi utódjának tekinthető, az ott dolgozó munkatársak többsége ugyanaz, a hetilapot pedig egykor a Fidesz alapította. A Heti Válasz 2001 és 2018 között megjelenő konzervatív, polgári médium volt, amelyet az első Orbán-kormány kezdeményezésére hoztak létre. A kormányváltás után, 2004-ben magántulajdonba került. 2013-ban pedig a MAHIR Magyar Hirdető Zrt-n keresztül Simicska Lajos lett a tulajdonosa, emiatt 2015-től, a G-nap után politikai harcok kereszttüzében állt. A 2018-as országgyűlési választás után Simicska kivonult a médiából, a Heti Választ pedig az új tulajdonos Nyerges Zsolt megszüntette. A szerkesztőség több tagja 2018. december 9-én elindította a Heti Válasz szellemiségét továbbvivő Válasz Online-t. A médiumot a Szuverenitásvédelmi Hivatal állításával ellentétben nem külföldről finanszírozzák, hanem olvasói tartják el, legalábbis a szerkesztőség közleményéből ez világosan kiderül.

A Válasz Online megalapításától fogva – elenyésző mértékű hirdetési bevétel mellett – támogató olvasóink hozzájárulásaiból működik. Hogy a többek között lapunk támogatására létrejött Polgárvilág Alapítványnak szja-százalékot felajánló, vagy a havi 1700, 2900, netán 5000 forint támogatást fizető több ezer olvasónk közül ki milyen állampolgár, azt módunkban és jogunkban sem áll ellenőrizni – s nem is tennénk ilyet.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo