Precedensértékű döntés előtt áll a magyar bíróság, hazudott-e a Szuverenitásvédelmi Hivatal?

A Fidesz új hatalomtechnikai zászlóshajóját perli be a Válasz Online, miután az intézmény álláspontjuk szerint megsértette jó hírnévhez fűződő jogukat azzal, hogy az ukrán elnökkel készített interjújukat kapcsolatban valótlan tényállításokat közölt. Egy biztos, a per a magyar demokrácia próbaköve lesz, akármilyen ítélet születik.

Nem lehet irigyelni azt a bírót, aki „megnyeri” a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen indított pert. A kormánypárt azt találta ki, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal lesz kampányuk ökle elképesztő jogosítványokkal felfegyverezve. Az átláthatósági törvénnyel megerősítve szabadon dönthette volna el a Hivatal, hogy ki a hazaáruló és ki nem. Melyik média és újságíró szolgál külföldi érdekeket és melyik nem. Mindezt úgy, hogy az érintettek jogorvoslattal sem élhettek volna. A törvénytervezetet ugyan most levették a napirendről, de mint ígérik, ősszel újra előszedik.

Úristen, hogy mennyire megváltozott a Főnök
Úristen, hogy mennyire megváltozott a Főnök
Fotó: Facebook

A Válasz Online által kezdeményezett per során súlyos kérdésekben kell döntenie a bírónak, amelyek következményei hosszútávon befolyásolják a magyar közéletet.

  • Hitelrontás-e az, ha egy újság cikkét hamis tényállítások alapján egy jogi személy külföldi propagandának minősíti, vagy csak egy egyszerű véleménynyilvánítás?
  • Sérti-e a sajtószabadságot, ha egy kormányzati szerv olyat állít akár hamisan, aminek alapján egy készülő törvény szerint becsukhatnak egy szerkesztőséget?
  • Lehetnek-e a Szuverenitásvédelmi Hivatal állításai önmagában olyan fenyegetőek, amelyek önkorlátozásra kényszerítik az újságírókat, ezzel veszélyeztetve a független újságírást?

Szegény bírónak egyrészt tehát alkotmányosjogokat kell vizsgálnia, másrészt személyiségi jogokat, harmadrészt sajtójogokat, vagyis igencsak felkészültnek kell lennie és bármit is dönt az egyik, vagy a másik politikai oldal nagyon elégedetlen lesz.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo