Orbán Viktor Ukrajna elleni utolsó érve is veszélyben

A magyar kormányfő szerint az oroszok lesznek az ukrajnai háború győztesei egyszerűen azért, mert Kijev katonái hamarabb elfogynak. Most azonban kiderült, hogy ez korántsem biztos forgatókönyv.

Az oroszok 10 évvel ezelőtt valószínűleg néhány nap alatt megnyerték volna az ukrajnai háborút. Nem véletlen, hogy az agresszió kezdetén egyenesen Kijevnek indultak a reguláris erők, aztán bevert, véres orral vonultak vissza. A kudarc oka az volt, hogy Moszkva véglegesen alulmaradt a műholdas hírszerzésben, vagyis az ukrán drónok irányítói úgy kaszabolták az orosz sereget, ahogy csak akarták.

2014-ben Oroszország még a világon indított kis műholdak 27 százalékáért volt felelős, 2024-ben ez az arány mindössze 3 százalékra csökkent. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)

A műholdas hírszerzés ma már kulcsfontosságú a precíziós rakéták indításában is, akár szárazföldi, akár tengeri célpontokról legyen szó, vagyis mindhárom haderőnemnek elengedhetetlenül szüksége van az űripari támogatásra. Az ukránok ebbéli fölényét jól mutatja, hogy az oroszok fekete-tengeri flottája gyakorlatilag megsemmisült. Valerij Zaluzsnij volt ukrán főparancsnok tehát valószínűleg jól számol. A légi és tengeri hadszíntereket már most is a robottechnika uralja és nincs messze az a pillanat, amikor a szárazföldön is a mostani körülbelül 50 százalékról 90 százalék fölé nő az automatizálás jelentősége.

Magyarország kormánya jelenleg kifejezetten ellenséges Ukrajnával szemben. Ezt jól mutatja, miszerint Budapest mindent megtesz annak érdekében, hogy Kijev ne kapjon nyugati fegyvereket, példátlan ukránellenes propagandát folytat, diplomatákat utasít ki. A szinte ukrán rasszista politika mögött álló valódi okot valószínűleg nem ismerjük, mindenesetre gyanús az a kormánypárti vehemencia, amelynek során Kövér László házelnök még azt is kétségbe vonta, hogy egyáltalán legitim-e Ukrajna létezése. A politikus érvei alapján például a székelyeket sem lehet önálló államiságra képes népcsoportnak tekinteni.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo