Nukleáris veszélyhelyzet van, miután Putyin tudatosan szétlöveti az egyik atomerőmű vezetékeit

Az ukránok a háború miatt szeptemberben leállították a zaporizzsjai atomerőművüket, ennek ellenére egy ilyen intézményben az üzemanyagot leállítás esetén is hűteni kell. Az oroszok ezt a kötelező hűtést nehezítik meg azzal, hogy folyamatosan szétlövik az atomerőmű áramellátását.

Magyarország szempontjából mindenesetre nagy kérdés, hogy jó-e egy olyan céggel hosszútávú, több évtizedes bizalmi viszonyba keveredni, amelyik ilyen akciókban vesz részt.

Az is elgondolkodtató, hogy hol van az az eredeti narratíva, miszerint az orosz különleges hadművelet a testvéri ukrán nép felszabadítását szolgálja a náci uralom alól. Az orosz hadsereg munkája immár egyértelműen arra irányul, hogy célzott csapásokkal tönkre tegye az energiainfrastruktúrát,  vagyis pokollá tegye az ukrán lakosság életét télen. Ahogy Dmitrij Medvegyev fogalmazott, senki még csak emlékezni sem fog az ukránokra.

„Bosszút fogunk állni a sajátjainkért. A csatamezőn, nem pedig jogi perek képében” – fogalmazott az egykori orosz elnök.

Medvegyev immár az egész orosz hozzáállásról másképp beszélt, mint korábban. Ukrajna megtámadásakor tilos volt és büntetendő az akciót háborúnak nevezni. Kizárólag a putyini megfogalmazást lehetett használni, hogy különleges hadművelet folyik Ukrajnában. Medvegyev immár egyértelműen háborúnak nevezi az orosz agressziót.

Az oroszok is szenvednek a háborútól.

Az oroszok egyébként valóban szenvednek a háborútól, ennek bizonyságaként több százezer állampolgáruk menekült el a szomszédos országokba a Putyin által meghirdetett részleges mozgósítás elől. Így immár a világnak nemcsak az ukrán, hanem az orosz menekültekről is valamilyen formában gondoskodnia kell. Egyetlen közös nevező, hogy mindegyikőjük Putyin miatt volt kénytelen elmenekülni, ez pedig nem jó előjel a jövőt illetően.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo