Nem az önkormányzatokon múlik a Megyeri híd sorsa

A jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint az önkormányzatok nem szakhatóságok az országos főutak és műtárgyaik engedélyezése során.

Megoldódni látszik a Megyeri híddal összekapcsolt úgynevezett kis híd ügye. A környezetvédelmi hatóság úgy adta meg a híd építéséhez a hozzájárulását, ha Szigetmonostor és Szentendre között épül egy "kis híd", a két település által meghatározott helyen. Miután a helyszínben nem sikerült megállapodni, a települések úgy vélték, hogy a híd hiányában nem adják meg a forgalomba helyezéshez a szakhatósági engedélyt. Hozzájuk csatlakozott Újpest és Budakalász polgármestere is, akik a forgalom növekedésével indokolták a megtagadást. Kedden Szentendre és Szigetmonostor is hozzájárult ahhoz, hogy közúti híd helyett gyalogos híd épüljön, meghatározták a helyét, viszont további állami fejlesztést is várnak.

Az országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak és a 30 méter szabad nyílást meghaladó hidak esetében az építési, illetve a forgalomba helyezési engedélyt első fokon a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága, míg másodfokon az NKH Központi Hivatala adja ki. Így rendelkezik a 2000-ben hozott 15. számú KöViM rendelet. A szakhatóságokat a rendelet melléklete sorolja fel, ebben szerepel a tűzoltóságtól a rendőrségen át az ÁNTSZ-ig sok hatóság, de az úttal érintett önkormányzatok nincsenek a szakhatóságok között.

A műszaki átadás után az NKH helyszíni szemlét tart a rendelet előírása szerint, erre kerül sor szeptember 15-én. Ezen részt vesznek a szakhatóságok is, és ott helyben nyilatkozniuk kell arról, hogy hozzájárulnak-e a forgalomba helyezéshez. Az NKH akkor adhatja ki a forgalomba helyezési engedélyt, ha az építmény - jelen esetben a híd - az építési engedélynek megfelelően épült meg, a rendeltetésszerű használatra alkalmas, továbbá kielégíti a forgalombiztonsági követelményeket - tartalmazza a rendelet.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo