Mi a hosszú és egészséges élet titka?

Mitől érezzük boldognak, tartalmasnak az életünket? Az NN „Longevity” kutatássorozatában erre keresi a választ, hiszen ahogy egyre tovább élhetünk, úgy lehet szükségünk egyre újabb élettervezési stratégiákra. Az eredmények szerint a boldogság egyik legfőbb forrását a kapcsolatok adják: a magyarok rendkívül családcentrikusak és fontosnak tartják, hogy minél több időt töltsenek a barátaikkal most és a jövőben is. A hosszabb és teljesebb élet terén azonban az is kérdés, hogy miből tudjuk finanszírozni, hogy a jövőben is úgy élhessünk, ahogy szeretnénk, és ne úgy, ahogy lehet.

Tudományosan sikeres öregedésnek nevezik azt, amikor az évek múlásával javul, de legalábbis az elvárásainknak megfelelően alakul az életminőségünk, amikor azt mondhatjuk saját magunknak: „elégedett vagyok az életemmel”.  A sikeres öregedés szempontjából is fontosnak tartjuk a társas kapcsolatokat és találkozásokat: a 45 évnél idősebb, de még nem nyugdíjas válaszadók 40 százaléka szerint ez kell az egészség és az anyagi biztonság mellett, hogy jól érezzük magunkat életünk során.

„Az orvostudománynak és a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre hosszabb életre van kilátásunk. Ez önmagában remek lehetőség, viszont kihívást is jelent, hiszen gondoskodnunk kell róla, hogy ne csak hosszabban, hanem jól is éljünk a jövőben is. Ezért fontos az öngondoskodás, a fizikai és mentális egészségünk megőrzése. Ennek van anyagi vonzata is, ebben támogatnak az NN Biztosító élet-, és egészégbiztosítási megoldásai” – mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Ennyire önzetlenek vagyunk

A család és a barátság nemcsak közös élményekről, hanem segítségnyújtásról is szól, ha baj van. A magyarok a barátságban kétszer olyan szívesen adnak, mint kérnek, ami a személyes és az anyagi segítséget egyaránt illeti. A válaszadók több mint kétharmada mind személyesen, mind anyagilag támogatná családtagját, ha az rászorulna (71 százalék és 67 százalék).

Az önzetlenség bizonyítéka ellenben, hogy viszonzást csak egyharmaduk várna családtagjától, és valamivel kevesebben (29 százalék) várják el, hogy anyagilag támogassák őket a családtagok szükség esetén. A valóságban erre még ennél is ritkábban került sor. A megkérdezettek 17 százaléka kapott kölcsön egy hónapon belül családtagtól vagy baráttól, mert hó végén kifutott a pénzéből, illetve minden tizedik válaszadó gondoskodott személyesen valamelyik családtagjáról vagy barátjáról.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo