„Kutatásunk jól mutatja, hogy a családon belül a gyermeknevelésre fordított erőforrások kevéssé látszódnak a statisztikákban. Ez azt jelzi, hogy a jóléti államok, bár elöregednek, továbbra is nagyrészt a családokra terhelik a saját jövőbeli adóbevételük – az adófizetők következő generációja – előállításának költségeit” – mondta Gál Róbert Iván, a Corvinus kutatója, a tanulmány egyik társszerzője.
Az anyák főként a fizetetlen munkára fordított saját idejükkel (háztartásvezetés, gyermekfelügyelet), az apák főleg pénzből vett árukkal, szolgáltatásokkal segítik gyermekeik nevelését. A fizetetlen munka terhe átlagosan 1,6-szor nagyobb, mint a családon belül pénztranszfereké (7,9 évnyi vs. 4,9 évnyi átlagjövedelem).
Összességében a szülők hozzájárulásai körülbelül 2,66-szor nagyobbak, mint a nem szülőké, ha a családi belüli pénz- és időráfordítást is figyelembe vesszük. Ha csak a családon belüli és az állami pénzmozgásokat tekintjük, az arány 1,49-re csökken, ha pedig csak az állami pénzmozgásokat, az arány 0,73, tehát látszólag megfordul a nem szülők javára.
„A családbarát politikai modellek sem enyhítik a gyerekneveléssel járó terhek büntető hatását, mert a magasabb adók és társadalombiztosítási járulékok révén ezeket a szülők valószínűleg nagyrészt saját maguk fizetik ki. Épp Svédországban és Finnországban lett a legnagyobb az olló a szülők és a nem szülők között, háromszoros szorzóval, míg a legalacsonyabb, 1,6-szoros különbséget Lettországra számoltuk ki” – jegyzi meg Gál Róbert Iván.
