Székely Pálma a K&H nyugdíjbiztosítási szerződéseinek népszerűségére utalva elmondta, hogy azok száma 2024. júniusa és 2025. júniusa között 12 százalékos növekedést mutatott, míg a piacon ennek a harmada, 4 százalékos emelkedés volt látható. Ugyanezen időszakban a nyugdíjbiztosítási szerződések díjbevétele is a piaci átlagot meghaladó növekedést mutatott, 23 százalékot, vagyis 9 százalékkal meghaladva ezzel a piac átlagát.
Megcsappant a középkorúak megtakarítása
A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg. A megkérdezettek 62 százaléka döntően az állami nyugdíjra számít, miközben 72 százalékuk szerint az nem lesz elegendő a megélhetéshez.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.