Lemondott a közmédia vezérigazgatója

Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.

Ugyancsak bejelentette lemondását Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News eddigi vezérigazgatója.

A két vezető távozásának közvetlen előzményeként a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap a hét elején olyan kiszivárogtatott belső leiratokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a BBC Panorama című politikai hírmagazinja félrevezető módon szerkesztve közölte Donald Trump 2021 januárjában mondott beszédét, amely az állítólagos manipuláció nyomán úgy hangzott, mintha Trump kifejezetten a kongresszus washingtoni épületegyüttesének otthont adó Capitolium megrohamozására biztatta volna híveit.

Távozott a vezér, vállalta a felelősséget a hibáért
Távozott a vezér, vállalta a felelősséget a hibáért
Fotó: Pixabay

A törvényhozás épületét 2021. január 6-án rohamozta meg Donald Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését.

A zavargásokban 140 rendőr megsérült, és mintegy 1600 embert vettek őrizetbe, akik közül több mint 1200-at később elítéltek. Második hivatali idejének első napján, 2025. január 20-án Donald Trump kegyelmet adott nekik, vagy a már letöltött büntetésüket megváltoztatta.

A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy „békésen és hazafias módon” hallassák hangjukat, és éltessék „a bátor szenátorokat és képviselőházi tagokat”.

Beszédének csaknem egy órával későbbi részében a republikánus elnök úgy fogalmazott, hogy „harcolni fogunk, pokoli módon, mert ha nem harcoltok, nem lesz többé országotok”.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo