Kormányzati negyed: nagyvállalati mintára

A rendszerváltás óta számos ötlet született már a magyar kormányzati negyed megvalósítására, melyek eddig kivétel nélkül életképtelennek bizonyultak. Csehország hasonló felbuzdulása kapcsán Michael Smithing, a Colliers International nemzetközi ingatlantanácsadó vállalat budapesti ügyvezető igazgatója szerint egy ilyen mértékű projekthez - a pénzügyi fedezet mellett - két tényező elengedhetetlen: komoly szakmai alapok és a politikai konszenzus.

Smithing szerint a csehek példája is jól mutatja, hogy racionalizálás, költségcsökkentés valóban elérhető a kormányzati ingatlanok újragondolása, hasznosítása révén, azonban ehhez több szempontot is össze kell hangolni. Ráadásul elengedhetetlen humánerőforrás, szervezési, információ- és adatkezelési, logisztikai, üzemeltetési és nem utolsó sorban objektum- és személyvédelmi szempontból átgondolni a szükséges lépéseket. (Ez nem nagyon sikerült Budapestnek.)

A cseh ipari miniszter nem véletlenül a nagyvállalatok mintájára kívánja átalakítani a 11 kormányzati épület hasznosítását, egyelőre még nem dőlt el, hogy elcserélik, vagy eladják a meglévő épületeket, tavasszal azonban már költöznek a költségcsökkentés miatt. Körülbelül 50 ezer négyzetméter átköltöztetésére van szükség esetükben, mely Filip Rerko, a Colliers International prágai tanácsadója szerint hozzávetőleg 70-80 ezer korona/négyzetméter áron értékesíthető.

Valós és konszenzusra épülő kormányzati, államigazgatási reform nélkül nem lehet azonban hosszú távra funkcionális ingatlanokat tervezni, és megvalósítani - mutat rá a magyar  kormányzati negyeddel kapcsolatos mizériákra Michael Smithing. A szakember szerint nem csak egy azonnali új beruházásban, hanem más lehetőségekben is érdemes lett volna gondolkodni. Megoldást jelenthetett volna például a klasszikus irodapiac kínálata is, vagy akár a mostani kormányzati ingatlanok kereskedelmi értékesítése és átmeneti viszontbérlete professzionális ingatlanhasznosító cégektől - utóbbival mindenesetre időt is nyerhettek volna a vezetők a végleges, megfontolt, konszenzusra alapuló döntésig.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo