Jön a gyerekeknek szánt messenger

Hiánypótló megoldást jelentett be a Facebook: egy Messengert, amit 6-12 éves gyerekek használhatnak, a szüleik felügyelete alatt.

Hiánypótló, annak ellenére, hogy egyértelmű, hogy ennek üzleti célja van. Persze reklám nincs benne, alkalmazáson belüli vásárlás sincs, de egyfajta “kapudrog” az alkalmazás, ami a “felnőtt” Messenger használathoz szoktatja a gyerekeket - írja a Közösségi Kalandozások blog.

De ennél talán fontosabb, hogy a gyerekek kommunikációt igényeit és a szülői felügyeletet egyszerre támogatja. Ráadásul úgy, hogy a szülőknek, családtagoknak nem kell felrakni a Messenger for Kids appot, hiszen a gyerekek által ott írt üzenetek a “felnőtt” Messengerben fognak megjelenni.

Azt mondjuk nem tudni, hogy a “Kids” név mennyire lesz vonzzó a célcsoport körében, de az irány mindenképpen jó.

Maga az app egyébként okosan van integrálva a Messenger környezetbe. A gyermek okoseszközére kell értelemszerűen telepíteni, de a használthot már a szülő Facebook azonosítójával lehet megkezdeni.

Ezután jön létre egy Messenger Kids fiók, amelyikkel kapcsolatban hangsúlyozza a Facebook, hogy se “felnőtt” Messenger fiók, se Facebook fiók nem jön létre.

A használat során a gyerekek csak olyanokkal tudnak beszélgetni vagy videótelefonálni, akiket a szülő engedélyezett (a saját fő Facebook alkalmazásából), de ha valakit zavarónak ítélnek, azt már ők is tudják blokkolni. Érdekes, hogy viszont elrejteni nem lehet semmit, vagyis később is meg tudja nézni a szülő, hogy milyen beszélgetéseket folytatott a gyermek.

Ennek értelemszerűen nem a hétköznapi beszélgetések és képküldések során lehet jelentőssége, hanem akkor, amikor valakizaklatja a gyermeket.

A Messenger Kids-ben persze megvan minden izgalmas funkció, az előbb említett videótelefonálás mellett GIF-ek, matricák, keretek tehetik változatossá a kommunikációt. De benne van az a lehetőség is, hogy a nekik nem tetsző tartalmat külön jelenthetik is a Messenger felé. Reméljük ezt a jelentési lehetőséget az alkalmazás jól megtanítja a gyerekeknek, mert ha ez megtörténik, akkor az sokat segíthet a következő nemzedék digitális írástudásának fejlesztésében.

A Facebook új alkalmazásából megtudhatja, ha átverték
A Facebook lehetővé fogja tenni használóinak, hogy megállapíthassák: kapcsolatba kerültek-e azzal a titkos orosz intézménnyel, amely álhíreket terjeszt és beavatkozott az amerikai elnökválasztásba.
Ahogy fentebb szó volt róla, közvetlen üzleti célja nincs a Facebooknak, talán ez egy olyan projekt, amelyiket elsősorban a gyermekvédelem motivált (bár azt még nem tudni, milyen jellegű nyomonkövetés van a rendszerben). Hirdetésekre valószínűleg nem is számíthatunk a rendszerben, de játékok, chatrobotok, gyerekeknek szóló (ellenőrzött) források akár még hasznosak is lehetnének. Hiszen ha lennének ilyenek, akkor ezek kapcsán is meg lehetne tanítani a gyerekeknek, hogy  mire figyeljen a hírolvasásánál, mitől álhír egy álhír, milyen adatokat ne adjon meg egy chatrobotnak, stb. Nem tudni, lesz-e ilyen, de valószínűleg önálló platformmá, egyfajta “gyerek internetté” fog fejlődni a Messenger Kids, sokat segíthet a gyermekek digitális oktatásában és szemléletformálásában.

Maga a rendszer ebbe pedig bevonja a szülőt is, hiszen amikor a gyermek szeretne valakivel kapcsolatba kerülni, azt a szülő engedélyezheti. Ennek kapcsán pedig van alkalom arra, hogy csevegjen a csemetével arról, hogy kiket, milyen elvek szerint érdemes ismerősnek venni, és gyakorlatilag minden másról, hogy kivel, milyen dolgokról érdemes csevegni, és úgy általában, mire kell figyelni a digitális térben.

Emellett persze a Facebook számára lehet pár plusz előnye a rendszerhez szoktatáson és a -valószínűsíthető adatgyűjtésen túl:  mivel itt a szülő regisztrálja a gyermeket, az életkort valószínűleg pontosan fogja megadni, így a Facebooknak könnyebb lesz a “nagy” Messengerről és a Facebookról távoltartani a fiatalokat 13 év alatt, aki pedig már regisztrált, azt még könnyebben azonosíthatja. Így, ha tömegek fogják használni a Messenger for Kids appot, az a teljes Facebookra is pozitív hatással lehet.

De ezek még találgatások, hiszen még nem tudtuk kipróbálni az appot, egyelőre ugyanis csak USA piacon érhető el és csak iPhone-ra. Későbbre ígéri a Facebook a nemzetközi terjesztést és a többi platform verziót.

Szerző: Közösségi Kalandozások

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo