A francia egészségbiztosítás alapja az állami kötelező biztosítás, amelyet öt intézmény működtet, ezek szakmai alapon szervezettek, vagyis az alkalmazotti státusz dönti el, hogy ki melyiknek lesz a tagja. Miután az állami biztosító a kezelések költségének egy részét téríti csak, a különbségre, vagy annak egy részére kiegészítő biztosítás köthető. Rendszerint így is marad egy hányad, amit a beteg a saját zsebéből fizet ki. A lakosság 78 százalékának van kiegészítő biztosítása.

A kötelező biztosításba az alkalmazottak a bruttó bérük 0,75 százalékát, a munkáltatók 12,8 százalékát fizetik járulékként. Emellett a munkavállalók további 7,5 százalékot fizetnek céladóként az egészségbiztosítás kasszájába. A kiegészítő biztosítás díja a választott csomag szolgáltatásától függ.

Megelőzött felesleges orvoslátogatás

A szolgáltatásokról évente felújított árlista készül. Az orvos eszerint számlát állít ki, amit a kötelező-, és a kiegészítő biztosító valamint a beteg közösen fizet ki. Az önrész azért fontos, mivel így előzhető meg a felesleges orvoslátogatás (túlfogyasztás).

Az orvosok három kategóriába tartoznak. A szerződöttek az országos pénztártól és a kiegészítő pénztártól a számla szerinti összeget kapják. A szabad orvosok drágábbak, de nekik is csak a hivatalos tarifát fizetik ki a biztosítók, bár van olyan drága kiegészítő biztosítás, amely a különbséget is átvállalja. Van egy harmadik, úgynevezett nem szerződött kategória, akiknek a számláit nem fogadják be a biztosítók.

Amíg 2005-ben a francia egészségügy 115 milliárd euróból működött, addig 2005-en már 150 milliárd volt a kiadás. Az első esetben 83, míg a másodikban 110 milliárd eurót fizetett az öt országos pénztár, vagyis arányában folyamatosan többet vállaltak.

A rendszeren változtatni csak egy négytagú bizottság egyetértésével lehet. A bizottságban a szakszervezetek, az állami - országos - biztosító, a munkaadók és az egészségügyi minisztérium képviselői vesznek részt.