A bolygó lakossága folyamatos elhízásban van, még az általában szikárnak tekintett franciák alatt is egyre jobban kileng a mérleg nyelve. Az ENSZ a problémát pár éve globálisnak titulálta, miután bebizonyosodott, hogy a 21. században már nemcsak az éhség nagy úr, hanem az elhízás is: 2000-ben ugyanannyi túlsúlyos személyt regisztráltak, mint éhezőt.

Az elhízás okai

Az 1948-ban betegséggé „avatott” elhízás következményeiben évente világszerte többen halnak meg, mint AIDS-ben. Ez a szám a szó szoros értelmében vett „legsúlyosabb” Amerikai Egyesült Államokban évi 300 ezerre rúg. És bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az elhízás elleni küzdelmet az ezredforduló egyik legégetőbb feladatának titulálta, az egyes nemzetállamok szintjén az elmúlt években nem sok történt. Ez nemcsak az ellenérdekelt iparágak képviselőinek – mint például a Bush elnök választási kampányát milliókkal finanszírozó cukorlobbinak – a „rábeszélőképességét” bizonyítja, hanem az ennél sokkal kézzelfoghatóbb költségvetési prioritásokat. A terrorizmus elleni harcra milliárdokat áldozó amerikai büdzsében már így is az egészségügyi kiadások 7 százalékát a kövérséggel összefüggésbe hozható betegségekre költik. Leggyakoribb „tételek” a cukorbetegség és a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri rendellenességek vagy a rák.

Az elhízás kiváltó okáról megoszlik a kutatók véleménye. Míg egyesek szerint főleg a gazdasági fejlődésben kulcsfontosságú szolgáltatószektor „lusta” alkalmazottai híznak el, addig mások úgy látják, a rendszertelen és egészségtelen étkezés a fő ok, és megint mások az emberi génállományt „ültetnék” a vádlottak padjára.

A fejlett gazdaságokat figyelve látszólag a népesség elhízása és az adott ország gazdasági fejlettsége között jól kimutatható párhuzam van. Erre cáfol rá az európai kontinens, amely az elhízási rátában délre billen: a franciák és a skandinávok jóval soványabbak a dél- és kelet-európai országok lakóinál.

A teljes cikk a Piac és Profit 2004. márciusi számában olvasható!