„Az expedíciós hegymászásnak része a bezártság is. Attól függetlenül, hogy hatalmas terek vesznek minket körül, sokszor szó szerint sátorfogságra vagyunk ítélve, például, amikor rossz az idő. Nyilván nagyon hiányzik, hogy korlátozások nélkül kijárhassunk a szabadba, és mászhassunk, de szerintem a bezártságot pont jól tudjuk viselni”

- magyarázza Suhajda. Klein így fogalmaz:

„A jó expedíciós mászó egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy sokáig tud ülni a fenekén. Tud várni, semmit se csinálni úgy, hogy közben nem csügged, nem adja fel, szellemileg és fizikailag éber és motivált marad. Az expedíciós hegymászás nagyon nagy része várakozás: engedélyekre vársz, cargora vársz, vársz arra, hogy szaporodjon a vörösvérsejt a testedben, és akklimatizálódj, vársz a sátorban, a főző mellett gubbasztva, hogy felolvadjon a hó a lábasban, vársz az időjárási ablakra. A hegymászófilmek persze akciódúsak, ott nyilván azt az egy órát vágják össze, amiben történik valami. A maradék két hónapban sok az üresjárat. Ilyenkor elfoglalod magad: könnyű átmozgató edzések, felszerelésjavítás, a sátor környékének rendbetétele és hasonlók. Megőrződ a fizikai teljesítőképességedet, közben türelmesen vársz, de figyelsz arra is, hogy ne légy folyamatosan feszült, mint a hegedűhúr.”

Szóval várnak. A koronavírus most elvitte a tavaszi Makalut, de – ahogy a hegymászó mondás tartja – végül a hegy megvár.

A cikk elkészítésében közreműködött Pintér László, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség sajtóreferense, akinek ezúton is köszönöm a segítségét.