Kleinék megfontolt, konzervatív mászók. Mint mondják, mindent elkövetnek azért, hogy maximalizálják a siker esélyét, de csak akkor, ha a minimumon tudják tartani a tragédia lehetőségét. A rájuk vonatkozó kötelezettségek – médiamegjelenések, az alaptáborból való bejelentkezések, tréningek, reklámfelületek, stb. – átbeszélése mellett az egyik első dolog, amit egy tárgyaláson tisztáznak a partnerrel az, hogy a szakmai autonómiájukhoz a szponzor nem nyúlhat hozzá. Klein szerint ez az ő érdekük is:
„Ha bármikor kimutatható lenne, hogy egy partnernél a kifizetés összefüggésben van azzal, hogy mi mit csinálunk a hegyen, és ne adj' Isten tragédia történik, akkor az nagyon csúnyán a bokájukba harapna.”
Mégis van olyan szponzor, aki a másik utat választja. Suhajda borzongva mondja, hogy találkoztak már olyan mászókkal, akik elmesélték, hogy ha feljutnak a csúcsra, akkor térítik nekik a költségeiket. Mikor benyögöm, hogy nem is tudom, hogy lehet ilyesmibe belemenni, Klein azonnal kontráz: „úgy, hogy nagyon el akarsz menni a hegyre.” Azt mondja, ő mászóként megérti ezeket a szirénhangokat, de a partner ajánlata ebben az esetben nem etikus.
Újra van válogatottunk, de a finanszírozása még szűkös
Az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb fejleménye volt a hazai hegymászás frontján, hogy két évnyi szakmai előkészítés és pályázat után újjáalakult a Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott (MNHV). A csapat nem a nyolcezresek világát célozza meg, hanem alacsonyabb, ám nagyon technikás, nemzetközileg is kiemelkedő mászásokat akar végrehajtani, melyek érdemesek lehetnek a hegymászók Oscarjának becézett Arany Jégcsákány-díjra. A válogatott tagjai szakterületükön kiemelkedő színvonalat képviselnek, többen közülük már most nemzetközileg is elismert mászók.
A célkitűzés szép, de nem könnyíti meg a válogatott dolgát, itthon ugyanis a szponzorok az esetek túlnyomó többségében akkor nyitják ki a pénztárcájukat, ha az Everestről van szó. Állami támogatás pedig a magyar expedíciós hegymászásban 2002 óta nem volt. Az MNHV-hez most némi állami pénz mégis jut, mert a válogatott a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség mindössze 20 millió forintos éves költségvetéséből részesül, ez pedig a tagdíjak mellett állami forrásból tevődik össze. A válogatott évi kétmillió forintot kap, ennek egy része tehát lehet állami pénz. Ebből a kétmillióból kell expedíciókat szervezni, marketing- és kommunikációs tevékenységet folytatni egész évben.
Ennyiből nem egyszerű gazdálkodni: hiába volt a válogatott első, márciusban teljesített expedíciója a Kaukázusban a maga kb. egymillió forintos összköltségével az olcsók közül való, a szövetség 540 ezret tudott beletenni a rendelkezésre álló kétmilliós keretéből, a többit pedig a résztvevő négy válogatott-tagnak kellett fizetnie.
Biztató viszont, hogy céges szinten egy hosszútávú partnere már most van az MNHV-nak: két évre szóló megállapodást írtak alá a Dorko-val, akik szabadidős ruhadarabok mellett egy fix pénzösszeggel támogatják a versenymászó és a hegymászó szakágat.
