A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon 300 óra közérdekű munkára ítélte az elkövetőt közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt. Az ítélet ellen az ügyész és a vádlott is fellebbezett, ezért az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódott. A törvényszék jogerősen a közérdekű munka büntetés tartamát 200 órára enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős ítélet kiemeli, hogy az elkövető többszöri „mocskos buzik” kijelentéséből és azt kísérő náci karlendítésből megállapítható az LMBTQI emberekkel szembeni előítélet, vagyis egyértelműen a homofóbia motiválta az elkövetőt. A bíróság azt is kimondta, hogy a homofób kiabálás és a karlendítés együttesen alkalmas volt arra, hogy a felvonuló LMBTQI emberekben valóságos fenyegetettséget, riadalmat alakítson ki.
„A Pride ellen tüntetők gyakran a szólásszabadságra hivatkoznak, de a magyar jog egyértelmű: a szólásszabadság joga nem terjed ki más emberek és csoportok méltóságának megsértésére, mások megfélemlítésére. Üdvözöljük, hogy a bíróság is érvényt szerzett ennek az alapelvnek, és örülünk, hogy az elmúlt években hasonlóan szélsőséges megnyilvánulásokra már nem volt példa az ellentüntetők részéről”, mondta el a döntés kapcsán Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa. (Háttér Társaság)