Egyre több tudatmódosítót írnak fel a diákoknak

Ha iskolakezdés, akkor sok szülő számára kiújuló probléma gyermekének "hiperaktivitása", ADHD-ja. Riasztó, de évről évre egyre többet írnak fel világszerte az ADHD kezelésére szánt tablettákból – Magyarországon az egyik ilyen szerből például tavaly négyszer annyit írtak fel, mint 2015-ben. Mindeközben a mai napig nem igazoltak olyan agyi működési zavart a hiperaktív gyerekeknél, ami indokolná ilyen súlyos tudatmódosító szerek felírását.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Néhány napja beköszöntött az idei tanév, ami magyar gyermekek ezrei számára egyben azt is jelenti, hogy ismét el kell kezdeniük szedni a "szokásos" tablettákat. Ahogy hazánkban, úgy a világ más országaiban is megfigyelhető, hogy a „hiperaktivitás" kezelésére szánt, erős pszichiátriai szerekre kiállított receptek évről évre egyre gyarapodnak. Ennek egyik oka, hogy az ADHD diagnózisát folyamatosan tágítják, s az utóbbi időben egyre több felnőttet is ezzel címkéznek meg. Mivel a „gyógyszeres kezelés" gyakorlatilag az egyetlen propagált terápia, nem meglepő, hogy ennek eredményeként több tablettát váltanak ki a patikákban.

Megőrültek a gyerekeink, vagy inkább családi problémák vannak a háttérben? (Fotó: emberijogok.hu)
Megőrültek a gyerekeink, vagy inkább családi problémák vannak a háttérben? (Fotó: emberijogok.hu)

A jelenség önmagában aggasztó, ám ezek a számok meredekebben emelkednek a vártnál is. Skóciában például az elmúlt 10 év során a gyerekeknek felírt ADHD-szerek száma megduplázódott, a felnőttek viszont több mint hatszor annyi ilyen tablettát szedtek 2022-ben, mint 2012-ben. Angliában az ADHD-diagnózisok száma 2000 és 2018 között a hússzorosára emelkedett, melynek fő oka itt is az, hogy sokkal több felnőttet nyilvánítottak hiperaktívvá az évek alatt.

Magyarországon kétféle szer van forgalomban az ADHD kezelésére: a metilfenidát (Ritalin) és az atomoxetin (Strattera). Az előbbi forgalmáról nem érhetőek el publikus adatok, mivel az egészségbiztosító által nem támogatott szer, az atomoxetin viszont igen látványosan követi a világ trendjét. Míg 2015-ben nagyjából 122 millió forint értékben váltották ki a patikákban, 2022-ben ez a szám már 418 millió forint volt.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo