Azt hihetjük, hogy a covid a mostani helyzethez képest egy sokkal kezelhetőbb, átláthatóbb helyzet volt. Ott „csak” a vírussal kellett küzdeni. A lezárások a mentális állapotunkat mindenképpen negatívan befolyásolták. A megszokott és szocializálódásunk során megtanult normák alkalmazása nem volt lehetséges, kielégítő. (Gondoljunk csak arra, hogy a nagyszülők és unokák közötti emocionális kapcsolat az online térre tevődött át. Vagy hogy az iskolák, egyetemek online oktatása miatt a korábbi face to face kapcsolatok szintén virtuálissá módosultak.)
A háború okozta helyzet azonban ennél még drasztikusabban változtathatja meg a szokásainkat, a vevői magatartásunkat, az életünket. Lesznek termékek, amelyek egy adott időre hiánytermékké válnak. Energiaszűke esetén meg kell gondolni, hogy a korábban megszokott és mindennapi kényelmünket, igényünket kielégítő energiaszükségleteinkből mit tartsunk meg, mit alakítsunk át. Nem beszélve Ukrajna és Oroszország a világ élelmiszeripari ellátásában betöltött szerepéről.
Bizony újra átértékelünk és tanulunk. Alkalmazkodunk. Közben pedig várjuk, hogy visszatérjen minden a megfelelő mederbe és visszakapjuk megszokott biztonságunkat mind anyagi, mind érzelmi téren.
Azért talán olyan is van, amit ezekből a nehéz időszakokból „nyerhetünk”. Így például a tudatosabb életmód, az energiatakarékosság, a készpénzmentes vásárlás, a higiénikus környezet kialakítása és a túlélési képességünk fokozása. Emberi kapcsolataink felértékelődtek a bezártság után, megtanultunk újraértékelni és a következtetéseket levonni. A kérdés csupán az, hogy ezen tapasztalatok birtokában valóban képesek vagyunk-e szokásainkon változtatni?
