Bezzeg a csehek...

Néhány éves csökkenés után az idei első félévben több mint tíz ezerrel nőtt és 914 ezerre emelkedett a vállalkozók száma Csehországban - közölte pénteken a cseh társadalombiztosítás kezelőségének (CSSZ) szóvivője Stepánka Filipová.

Csehországban ebbe a csoportba alapvetően az ipari és kereskedelmi vállalkozók, a gazdák, a magánpraxist folyató orvosok, valamint a szabadúszó művészek és újságírók tartoznak. "Még az első negyedévben is mérsékelten csökkent a vállalkozók száma, de a második félévben megindult a növekedés" - mondta a sajtóértekezleten Filipová. Megjegyezte: 2006-ban 7 ezerrel, míg 2005-ben 35 ezerrel csökkent a vállalkozók száma az országban.

A cseh gazdasági kamara szerint az elmozdulás pozitív, de tudomásul kell venni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megváltozott volna az utóbbi évek tendenciája. "A növekedés jó, de az éves változások, mozgások határán belül van. Örvendetes, de lényeges változásról idő előtti beszélni" - kommentálta a nyilvánosságra hozott adatokat Jaromír Drábek, a cseh gazdasági kamara elnöke.

Munkaerőhiány

A cseh gazdaság továbbra is erőteljesen fejlődik, s a cégeknek aránylag jól megy, ami nyilván a vállalkozási kedvet is felvitte.  "A következő időszak fejlődési lehetőségeit azonban komolyan gátolhatja az egyre nagyobb munkaerő hiány és az energiaárak gyors emelkedése" - figyelmeztetett Drábek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Csehországban a vállalkozás törvényes kereteinek a szabályozása nagyon sok kívánni valót hagy maga után, s a vállalkozók, cégek jogbiztonsága nincs mindig bebiztosítva a megfelelő szinten.

A prágai médiumok értesülései szerint a csehországi cégek mintegy 40 százaléka azt állítja, hogy nehezen talál az utóbbi időben szakmunkásokat. Az áram árának várható növekedése mögött pedig az van, hogy Csehországban egyelőre nincs bebiztosítva az új energetikai kapacitások építése. Szakértői becslések szerint a jelenleg áramot exportáló Csehország várhatóan 2010-2012 után árambehozatalra szorulhat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo