Állatkert-világtalálkozót tartanak Budapesten

Budapesten találkoznak április 30. és május 4. között a világ állatkerti szervezeteinek vezetői, akik az ötnapos világtanácskozás kísérőprogramjai során megismerhetik a budapesti és veszprémi állatkerteket, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot is.

A több mint 800 állatfajt bemutató budapesti állatkert évi egymillió látogatójával az ország legnépszerűbb kulturális turisztikai célpontja – mondta Persányi Miklós, a budapesti állatkert igazgatója. Az 1866-ban alapított intézmény 1991-ben csatlakozott az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségéhez (EAZA), és igen aktív tagja a szervezetnek.  Az állatkert területe a közelmúltban 11-ről 19 hektárra bővült, az állatkert mellett hamarosan látogatható lesz Holnemvolt Vár, majd 2020-tól a Pannon Park.  Előbbi egy 2500 négyzetméteres játszóház lesz, amely játszótereknek, állatsimogatóknak, madárkórháznak is helyet ad, utóbbi számos kifutóból és egy központi, fedett parkként szolgáló építményből, úgynevezett biodómból fog állni, amely a Kárpát-medence őskori történetét mutatja be.

Az európai méhfajták felét a kipusztulás fenyegeti
A globális élelmiszerellátás múlik rajtuk, hiszen az élelmiszernövények nagy része beporzást igényel. Nemcsak a neonikotinoid-alapú rovarirtószerek miatt pusztulnak. A mézelő méhek elveszik a vad beporzó fajoktól az élelmet.
Thomas Kauffels, az EAZA elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az állatkertekre egyre nagyobb feladat hárul a saját élőhelyeiken veszélyeztetett fajok megmentésében, ezt a szerepet pedig egymással együttműködve tudják a legjobban betölteni.

Simon Tonge, az Állatkert Világszervezet (WAZA) egyik bizottságának (Committee for Population Management) elnöke többek között arról szólt, hogy a "gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan" mottó jegyében a bizottság feladata összehangolni a világ állatkertjeinek tenyésztési programjait. A WAZA CPM által szervezett világtanácskozás résztvevői ennek megfelelően elsősorban az állatkertek és akváriumok fajmegőrzési programjainak trendjeit, új jelenségeit és kérdéseit tekintik át a következő napokban.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo