Mindenhol kevés vese áll rendelkezésre a szükséglethez képest. Az Egyesült Államokban évente csak minden ötödik beteg kap veseátültetést, az EU országaiban 2013-ban több mint 4000, a várólistán szereplő páciens hunyt el. Ez pedig csak a jéghegy csúcsa: sok európai arra gyanakszik, hogy orvosai azért tartják őket a dialíziskezelésén, mert az a szolgáltató számára jelentős hasznot hoz.
Amerikában viszont sokan fel se iratkoznak a várólistára, mivel nem tudnák kifizetni a költséges gyógyszereket, amelyeket az átültetés után szedniük kellene. A szegény országokban egyáltalán nem léteznek várólisták, mivel a betegek még a dialízist sem tudják megfizetni. A valóságban a fejlett országokban az egészségbiztosítás számára az átültetés gazdaságosabb, mint a betegek hosszas kezelése. Amerikai számítások szerint ez évenként betegenként 60 000 dolláros megtakarítás.
A donorok kiválasztásában eltérők a nézetek. Az észak-európai országokban hagyományosan élő
Gond viszont, hogy csak az emberek 1-2 százaléka hal meg úgy, például agysérülésben, balesetben, hogy szervei felhasználhatók legyenek, így egyre több élő donorra van szükség. Németországban és másutt ragaszkodnak a hozzátartozókhoz, de általában többnyire megengedett bárkinek felajánlani a vesét. A korábbi gyakorlattal ellentétben mind nagyobb mértékben használják fel 50-es, 60-as éveikben járók veséit is. Egy ország van a világon, ahol a szervvel való kereskedés megengedett: Irán. Ott a vese ára szegény sorban élő család egy éves jövedelmének felel meg. Amerikai tudósok ott is javasolták a módszer bevezetését, a hiány leküzdésére.
Az orvosi technika fejlesztői azt ígérik, hogy a vesepótlási problémák 5-10 éves távlatban megoldódnak. Lehetségessé válhat disznóvesék, illetve mesterséges vesék beültetése.
(Forrás: The Economist)
