Akinek nincs semmije, annyit is ér: Lázár "könnyen beszél"

Szombaton felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésén úgy fogalmazott: "akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér." Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen tett kijelentése miatt nem alkalmas arra, hogy a Fidesz frakcióvezetője maradjon, de még azt is meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától és a közélettől.  Az MSZP felszólítja Lázár Jánost, hogy kérjen bocsánatot az emberektől, akiknek becsületébe és önérzetébe belegázolt - hangsúlyozta a szóvivő. Az LMP szerint Lázár János kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Török Zsolt szerint "Lázár Jánosék hibás döntései miatt" most sokkal rosszabb hangulat van Magyarországon, mivel egyre kevesebb pénz marad az emberek zsebében és egyre magasabb árakkal találják szemben magukat. "Ezek után van képe azt mondani, hogy aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" - tette hozzá. Az MSZP szóvivője kifejtette: Lázár János "könnyen beszél", hiszen az elmúlt hónapokban az adófizető polgárok finanszíroztak neki havi 600 ezer forintért egy harmincmilliós Audit. Emellett "az is a pofátlanság netovábbja, amit az előző ciklusban művelt", amikor 18 millió forintos költségtérítést vett fel az Országgyűléstől, miközben szolgálati autó furikázta Budapest és Hódmezővásárhely között. "Könnyű így boldogulni, tisztességtelenül, erkölcstelenül és pofátlanul" - hangsúlyozta Török Zsolt.

Ugyanakkor az MSZP nem csodálkozik Lázár János szavain, hiszen ő annak a frakciónak a vezetője, ahol nap mint nap buknak le képviselők amiatt, hogy duplán veszik fel a költségtérítést az Országgyűléstől és az önkormányzatoktól - mondta Török Zsolt.

 

A Jobbik szintén felszólítja Lázár Jánost, hogy szombaton napvilágra került "őszödi beszéde" után kérjen bocsánatot és kövesse meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket - közölte Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szombaton az MTI-vel. "Lázár János elképesztően gőgös, cinikus és nagyképű módon magyar emberek millióit sérti meg, mintha csak azért nem lenne másnak vagyona, mert nem dolgozik. A Jobbik meggyőződéssel vallja: ilyen hozzáállással nem lehet hitelesen képviselni a választókat, ezért felszólítjuk a luxusaudik és költségtérítések királyát, gondolkodjon el azon, hogy van-e keresnivalója az országgyűlésben, az alkotmányozó kormánypárt frakciójának élén és a magyar közéletben" - áll a közleményben.

Lázár János kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak - közölte az LMP szombaton az MTI-vel. Az LMP közleménye hangsúlyozza: ez a kormány eddig is csak büntette a szegényeket, most nyilvánosan meg is alázta őket. Lázár János hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak. A Fidesz frakcióvezetője a szegényeket pellengérre állító városi szégyenlistája után újra bebizonyította, hogy szerinte egyedül a tehetős állampolgárok értékesek, szegénynek lenni pedig bűn - írják.

"Lázár egy olyan párt frakcióvezetőjeként fokozza le másodrendű állampolgárrá az ország lakosságának felét, amely adópolitikájával a 300.000 forint alatt keresőket egyszerűen bünteti." Egy olyan párt frakcióvezetőjeként alázza meg a kispénzű embereket, amelynek kormányzása idején 90 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. "Egy olyan párt egyik vezetőjeként viccelődik a devizaspekulációval, amely kilenc hónapja tétlenül nézi, ahogy az árfolyam-ingadozás lakáshitelesek százezreit juttatta csődközeli állapotba" - áll a közleményben. Az LMP szerint mára nyilvánvaló, hogy "a luxusautókba szerelmes, milliós fizetést húzó" Lázár János nézetei a kormány szegényellenes politikájának lényegét mutatják: aki nem gazdag, az nem ér semmit. A Fidesz nem érti és nem is akarja megérteni ennek az országnak a problémáit. A szegénység helyett minden eszközzel a szegények ellen harcol: bünteti az alsó-középosztályt, a leszakadókat és a szegényeket, a leggazdagabbaknak további kedvezményeket ad - olvasható a közleményben. Azt írják: "a vagyonosoknak pénz, paripa, a szegényeknek gumibot - ezt üzeni a Fidesz frakcióvezetője és a kormány az országnak."

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo