Még mindig nem. Előbb egy magánéleti válság következett, ami felhívta a figyelmemet az önismeret fontosságára. Az emberek és kutyák viselkedésének éveken át tartó kutatása után, elkezdtem saját viselkedésemet elemezni. Meg akartam tudni, hogy miért vett negatív fordulatot a saját életem.

Mi volt az oka, hogy a házassága zátonyra futott és mire jutott?

A rövid válasz az, hogy két emberen múlik egy kapcsolat, de a legfontosabb tanulság, hogy az embernek képessé kell válnia az önreflexióra (arra, hogy a saját viselkedésünkre kívülről, elfogultság nélkül tudjunk  tekinteni). Másban ugyanis nagyon könnyen megtaláljuk a hibát, sőt sokat át is hárítunk, de a legfontosabb, amikor az ember eljut odáig, hogy már őszintén magába mer nézni.

Ezt a kommunikációelmélet is mondja, miszerint az önkritika hiánya a személyiségfejlődés halála.

Pontosan, és gyakorlatilag a személyiségfejlődés, önismereti fejlődés segítése lett a hobbim, és később a hivatásom is.

Akkor egy szuper nehéz pályát választott, mert a magyar társadalmat tartják a világ egyik legindividualistább közösségének. Ennek tagjait önkritikára tanítani nem egyszerű feladat.

Túlzásnak érzem, amit mond. Minél nyugatabbra megyünk, minél nagyobb a jólét, annál nagyobb az individualizmus. Így azért van is egy jó hírem, ahogy romlik a helyzet, úgy értékelődik fel az összefogás és az együttműködés. A túlélésnek ez lesz a záloga.