A magyarok 60 százaléka az életkörülmények rosszabbodására számít, miközben egyharmad szívesen menne űrutazásra

Minden ötödik magyar szerint elképzelhető, hogy a műtéteket teljes mértékben robotok végzik majd, és közel felük kíváncsian várja hogyan fogja megváltoztatni közlekedési szokásainkat az önvezető vagy éppen repülő autók a jövőben – derült ki a National Geographic országos reprezentatív felméréséből. A kutatás arra kereste a választ, hogyan képzelik el a jövőt a magyarok: milyenek lesznek az életkörülmények a Földön, mit gondolnak az űrturizmus fejlődéséről, illetve milyen szerepe lehet a mesterséges intelligenciának a mindennapi életükben. A kérdőív arra is rámutatott, hogy a válaszadók több mint kétharmada elképzelhetőnek tartja, hogy más bolygókat is meghódítsunk.

Pesszimista a magyar, de űrutazni azért szeretne
Pesszimista a magyar, de űrutazni azért szeretne
Fotó: NASA

Megoszlik a jövő technológiáját érintő, és azok mindennapi életre hatást gyakorló kérdésekben a magyarok véleménye. Szinte ugyanannyian figyelik érdeklődéssel és szkeptikusan (55 százalék és 45 százalék) a mesterséges intelligencia és a robotika elterjedését. Leginkább arra kíváncsiak, hogy lehetséges-e felelősségteljesen alkalmazni a technológiát, míg a szkeptikusok főleg attól tartanak, hogy emberek elől vesznek majd el munkahelyeket és veszélyeztetik az emberi kapcsolatokat.

Összességében a lakosság egyetért abban, hogy a jövő technológiájára szükség van, főleg az egészségügyben, illetve az energiagazdálkodásban. A döntő többség (68 százalék) úgy véli, gyorsabbá, egyszerűbbé és kényelmesebbé válik majd az egészégügyi ellátás és gyógyulás, sőt, 21 százalék elképzelhetőnek tartja, hogy a műtéteket, beavatkozásokat teljes mértékben robotok végzik majd. Ugyanakkor minden ötödik válaszadó (20 százalék) tart attól, hogy ezáltal az orvoslás túlzottan technológiaivá válik és sérülnek az emberi kapcsolatok. 18 százalékuk mindezek ellenére reméli, hogy a jövő orvostudományával gyógyíthatóvá válnak a ma még gyógyíthatatlan betegségek, és a válaszadók több mint fele egyetért abban is, hogy a fenntartható energiaforrásokban végbemenő technológiai fejlődéssel gazdaságosabb, környezetbarátabb módon élhetünk majd.

A jövő technológiája ma

Világunk fejlődése nagymértékben függ a technológiai erőforrásoktól és korlátoktól, ám az emberi leleményesség és innováció nem ismer határokat. A NASA egyértelműen a terület egyik vezetője, és szerepe vitathatatlan az óriási evolúciós ugrások megtételében. A világ legnagyobb űrügynökségének kapui most feltárulnak. A National Geographic csatornán április 18-tól elérhető „NASA-találmányok” című sorozat elkalauzolja a nézőket a világ legnagyobb űrügynökségének leghíresebb kutatóközpontjaiba (például a Kennedy-be, a Langley-be és a Goddard-ba), és egyedülálló módon, közelebbről is bemutatja az egyes feltalálókat, tudósokat, mérnököket és űrhajósokat, betekintést nyújtva munkásságukba. A zéró gravitációs robotok, a mesterséges intelligenciával rendelkező marsjárók és más, soha nem látott újdonságok láttán a nézők úgy érezhetik, hogy a valóság olykor a sci-finél is izgalmasabb és utópisztikusabb.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo