A Magyar Orvosi Kamara szerint a parlament olyan törvényt fogadott el, amely rombolja az egészségügyet

A Magyar Orvosi Kamara arra kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az Országgyűlés 2025. június 17-i ülésnapján a Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényt, amely három ponton is rendkívül hátrányos az egészségügyi ellátórendszer működésére.

1. Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény elfogadott módosítása veszélyezteti a jogbiztonságot, szembemegy az európai jogrenddel, az Alaptörvény szellemiségével és káros Magyarország egészségügyi ellátó rendszerére már rövid távon is. A most elfogadott törvény ugyanis kötelezi a háziorvosokat, hogy szerződés nélkül is vegyenek részt állami feladat ellátásában, illetve az alapellátók és az Országos Mentőszolgálat közötti szerződés tartalmát a szerződő felek jogszerű megállapodása helyett miniszteri rendeletben, diktátumként kívánja meghatározni.

Elegük van az orvosoknak megint
Elegük van az orvosoknak megint
Fotó: Depositphotos
A szerződési szabadság a magyar Polgári Törvénykönyv (Ptk.) egyik alapelve, amely a felek önrendelkezési jogának elismerésén alapul. Ez azt jelenti, hogy a szerződő felek szabadon dönthetnek arról, hogy kívánnak-e szerződést kötni, kivel kötik azt, és milyen tartalommal. A háziorvos vállalkozási formában egészségügyi alapellátási szolgáltatást végez, vállalkozó, így a szerződési szabadságjogát elvitatni nem lehet.

Az alapellátást az elmúlt három év intézkedései tovább gyengítették, a betöltetlen vagy helyettesítéssel betöltött praxisok száma ugrásszerűen megnőtt, a szakma vonzereje tovább esett, az ellátást már csak a nyugdíjkorhatárt elért kollégák további munkája tartja működésben. Az ügyeleti ellátási szerződések tekintetében a Kúria két év után úgy ítélt, hogy nem lehet egyoldalúan és tárgyalás nélkül létrehozott szerződéssel ügyeleti feladatra kötelezni a háziorvosokat.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo