300 millió euróval nőtt az októberi exporttöbblet

A tavaly októberihez képest. Az euróban számolt export növekedési üteme zsinórban harmadszor volt nagyobb az importénál.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Októberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az euróban számolt export növekedési üteme zsinórban harmadszor volt nagyobb az importénál, a májusi adattal együtt negyedszer fordult elő ebben az évben, míg tavaly csak három ilyen hónap volt az egész évben.

A kivitel euróban számolt havi értéke októberben először lépte át a 10 milliárdos küszöböt (10,086 milliárd euró volt), de az import 9,572 milliárdos értéke is  rekordnak számít. Az import ebben az évben március és szeptember után októberben harmadszor lépte át a 9 milliárd eurót, míg tavaly ez csak kétszer, októberben és novemberben fordult elő.

Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az import 5,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, a külkereskedelmi többlet 296 millió euróval csökkent, 4,402 milliárd eurót tett ki.

A külkereskedelmi többlet 2017-ben 1,647 milliárd euróval, tavaly 2,558 milliárd euróval csökkent az előző évhez képest, miután 2016-ban 9,725 milliárd euróval érte el eddigi legnagyobb éves értékét. Az idén első tízhavi 296 millió euró csökkenés az exporttöbblet lemorzsolódásának jelentős lefékeződését sejteti. A külkereskedelmi forgalom októberi részletes adatait december 23-án közli második becslése alapján a KSH.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo