És mennyire tartja jogosnak azt az érvet, amit számos elemző hangoztat, hogy az elmúlt évtizedekben a szociáldemokraták és a néppártok behúztak középre, és részben feladták a korábbi, a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években képviselt elveiket?
– Azt hiszem, ebben jó adag a tévedés, tudniillik két folyamatot nem vesznek be az elemzésbe. Az egyik, hogy a pártok osztályozása a 19. századi munka–tőke ellentétből indult ki: jobboldal–baloldal, munkaadó–munkavállaló. Ide sorolták be később a liberálisokat, legfrissebb jövevényként pedig a Zöldeket. Ez a munka–tőke dichotómia azonban lassan kiveszett a társadalomból, a hajdani osztályok közeledtek egymáshoz. Már nem az a helyzet, hogy van a nagyhasú, szivarozó tőkés és a nyomorult, kizsákmányolt munkás.
Azt mondja tehát, hogy a világ megváltozott, akár a hetvenes, nyolcvanas évek óta is, és ehhez idomultak a pártok?
– Illetve megváltoztak a társadalmi bázisok. Most már nem bonthat zászlót egy párt azzal, hogy a konzervatív értékeket a munkaadók érdekei szempontjából védelmezi, és emiatt ül a jobboldalon a Parlamentben, vagy azzal, hogy a munkavállalóknak követel több bért és szociális juttatást, és ezért a baloldalon ül. Ennek a kettőnek megváltoztak a társadalmi pozíciói. Keresik persze a pártok, hogy mit üzenhetnek a társadalomnak, kinek üzenjenek, és akkor kikötnek környezetvédelmi vagy általános jóléti jelszavaknál, és ezek már összeérnek. A másik tényező, hogy kinyílt a világ, Európának világméretű versenyben kell helytállnia, és mindannyiunk boldogulása múlik azon, hogy a kontinens előnye vagy egyáltalán versenyképessége megmarad-e, hogy el tudjuk-e adni az európai termékeket. Ezek közös érdekek, így ebben sem tudnak nagyon mást mondani a pártok.
Mit jelentene az ellenzék győzelme a Magyarországgal szembeni eljárásokra és az uniós Helyreállítási Alapból visszatartott pénzekre vonatkozóan? Megnyitnák a pénzcsapokat?
– Ez nem a belpolitikán múlik, hanem azon, hogy az unió feltételeit teljesíti-e Magyarország. Ilyen szempontból az EU számára mindegy, hogy ki kormányoz, csak kormányozzon rendesen, a pénzek útja legyen követhető, lehessen jogorvoslatért fordulni transzparens bíróságokhoz, a közbeszerzések működjenek megfelelően, és a többi. Pillanatnyilag nem a magyarokat, még csak nem is az Orbán-kormányt akarják büntetni, hanem feltételeket kérnek számon. És ha ezek nem teljesülnek, mert csókosok kapják a pénzeket, és egy részük eltűnik láthatatlan csatornákon, akkor persze hogy szankciókat alkalmaznak. Vagy, ha bizonyos jogszabályok nem egyeznek az unió normáival. Mint volt uniós tisztviselő is mondhatom: tényleg nem az az érdekes a támogatások folyósításánál Brüsszelben, hogy milyen színű a kormány. Tartsa be a szabályokat, számoljon el a pénzzel, és akkor jön a következő részlet.
A magyar kormány szerint az EU azért tartja vissza a Helyreállítási Alapból az országnak járó pénzeket, mert a parlament megszavazta az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt, amely nem engedi be az iskolákba az LMBTQ-aktivistákat. A kormány szerint tehát politikai indokok állnak a megvonás mögött. Ez mennyire jogos érv?
– A pénzvisszatartás mögött az állam elfoglalása és a korrupció van, ezt szeretné visszaszorítani az unió. A Fidesz-propaganda mesterien csúsztat, és próbálja úgy beállítani, mintha a hamisan gyermekvédelminek nevezett, a pedofíliát a szexuális mássággal összemosó jogszabály lenne az ok. Még egy nem pontosan fogalmazott mondatot is megpróbáltak ennek igazolására használni: Paolo Gentiloni biztos azt mondta, hogy az oktatással is van valami baj Magyarországon, mire fölkiáltott a magyar kormány, hogy na lám, ugye, az LMBTQ. (Győri Enikő, a Fidesz uniós parlamenti képviselője szerint Gentiloni oktatási diszkriminációról beszélt a pénzek visszatartásával kapcsolatban – a szerk.) Utána rákérdeztek a biztosnál, aki azt mondta: nem kérem, én arra gondoltam, hogy az egyetemeket alapítványokba kényszerítik. (A Szabad Európa szerint Gentiloni az Európai Parlament bizottsági meghallgatásán azt válaszolta a fideszes vádra, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény nem szerepel a Helyreállítási Alap vitáiban – a szerk.) A pénz visszatartásának tehát semmi köze a szóban forgó törvényhez. Inkább arról van szó, hogy egy hosszú folyamatban az unió eljutott odáig, hogy az uniós pénzek, amelyek európai szintű közpénzek, követhető módon legyenek fölhasználva. Mert azok adóból származnak, a nettó befizető országok adóbevételeit csatornázzák át a nettó kedvezményezettekhez.
A kormány azt is hangoztatja, hogy az ellenzék beengedné az úgynevezett migránsokat az uniós menekültügyi rendszer keretében.
– A Márki-Zay vezette egyesült ellenzéki csapat már világossá tette: a határkerítés marad. És amúgy mit jelent a beengedni a migránsokat? Magyarországra a kutya se akar jönni, ezt megtapasztalhattuk. Tranzitországként egyszer, 2015-ben láttunk átvonulni egy hatalmas tömeget, amely csak akkor lázadt föl, amikor nem engedték továbbmenni. Akkor feküdtek a sínre. Ezek a vándorló emberek nagyon messziről jönnek, politikai vagy gazdasági indítékból keltek útra, mindent kockára tesznek, az életüket is olykor, és ebből az optimális megoldást szeretnék kihozni, tehát a lehető legjobb helyre akarnak eljutni. Ezért nem akarnak Litvániában, Magyarországon vagy Romániában letelepedni. Ha már lapátolni kell, akkor megnézik, hogy milyen órabérért lapátolhatnak. Nekem a legfényesebb politikai érv a Kétfarkú Kutya párté: a magyar béreket írjuk ki a határra, és akkor nem kell kerítés.
Ön a kétezres évek elején Magyarország EU-hoz kiküldött állandó képviselője és uniós biztos is volt. Tapasztalatai alapján mi a siker receptje Brüsszelben?
– Nyíltan és bátran kell védeni a nemzeti érdeket, meg kell magyarázni ezt a többieknek, és szövetségeseket kell szerezni. Akinek becsületes és igaz érvei vannak – hogy ez és ez a problémám például a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban vagy egy régióban –, azt megértéssel meghallgatják. A dolgok igazságát nagyon sokan látják, a sajtó, a vállalkozók, a diplomaták. Legjobb szövetségeseink egyrészt a visegrádi országok voltak, akik megértették a helyzetet, netán náluk is volt valami hasonló. Utána jöttek a viszontszolgálatok: megtámogatom Portugáliát a halkvóták elosztásánál, mert az nekem semmibe sem kerül, és megértem, hogy neki nagyon fontos, majd, amikor jön egy számomra fontos ügy, például a tejkvóta, akkor ránézek a portugál kollégára, és ő tudja a kötelességét. Kellenek tehát viszontengedmények, szövetségek, jó barátok, mert a multilaterális diplomáciában döntő többséget, kritikus tömeget kell képezni.
