Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei

Most a klímával buktak le a németek
A Volkswagen-botrány után egy újabb, a gépjárművek szennyezőanyag-kibocsátásával kapcsolatos történet, amely a német típusengedélyezési rendszer egyes hiányosságaira mutat rá.

A hús is károsítja a környezetet
A környezetvédelem és az egészséges táplálkozás hívei mind több országban lobbiznak azért, hogy ne csak a dohányzást adóztassák, hanem a húsfogyasztást is - az utóbbi ugyanis súlyosan terheli a környezetet és veszélyes lehet az egészségre.

Robbantott az ALDI: 300 ezernél is többet lehet keresni
A kereskedelemben jelentkező óriási munkaerőhiány miatt kénytelenek folyamatosan emelni a béreket az üzletláncok is. Az Aldinál a kezdő fizetés nyolc órára vetítve meghaladja a 270 ezer forintot, de a gyakorlott eladók jelentősen több pénzre számíthatnak.

A traktorost is kiszorítja a robot
ut, hogy a Az 1900-as évek hangos, füstös traktorait és roppant teljesítményű munkagépeit a XXI. században önálló feladatvégzésre alkalmas okoseszközök váltják fel. A szántóföldeket elözönlő, alternatív hajtású gépekhez, robotokhoz már kezelők sem szükségesek. Az ember felügyelővé, sőt menedzserré lép elő, és anélkül termel egyre több és jobb minőségű már megművelt terület közelébe menne.

Mentorálás – hogyan csináljuk jól?
Napjainkra egyre elterjedtebb, egyre „divatosabb” dolognak számít a mentorálás mind az oktatásban, mind a munkaerőpiacon. De milyen egy igazi mentor? Mi az, amire egy pályakezdőnek szüksége van egy vállalati mentortól?

Mi lenne, ha...? Erre érdemes figyelni minden befektetőnek
Mire számíthatnak a befektetők 2018-ban? A várható, bár korántsem bizonyos gazdasági eseményekről készítettek összeállítást a K&H szakemberei. Ezeknek a forgatókönyveknek a megvalósulása tehát kifejezetten meglepetésszerűen hatna a piacokra, fajsúlyuk miatt azonban mindenképpen érdemes a befektetőknek ezekről is tájékozódni.

Dukai Reginát is elővette a GVH
Nem minősül független véleménynek vagy semleges tartalomnak a közösségi médiában megjelent olyan poszt, amelynek közzétételében a közzétevő gazdaságilag is érdekelt. A többi között ezt tartalmazza a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) témában kiadott állásfoglalása.

Állami milliárdok hazai vállalkozásoknak
2017-ben is nőtt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a hazai vállalkozásoknak és kutatóhelyeknek kifizetett támogatás. Tavaly 83,3 milliárd forint jutott az Alapból hazai vállalkozásoknak, vállalatoknak, kutatóhelyeknek. Az idei programstratégia szerint a 2018-ban meghirdetendő pályázati konstrukciók teljes keretösszege 81,85 milliárd forint.

Az új technológiák a munkaerőpiacot is felforgatják
Az új technológiák rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a cégek munkavállalókkal kapcsolatos elvárásait az európai középvállalatok nagy részénél. A munkáltatók az egyébként is szűkös munkaerőpiacon azzal szembesülnek, hogy a jelöltek képzettsége és képességei a kívánatoshoz képest hiányosak, ahogy ezt az EBA friss felmérése mutatja.

Viszik a lakáshiteleket mint a cukrot
A legfrissebb adatok szerint 38,5 százalékkal nőtt, közel 600 milliárd volt az újonnan folyósított lakáshitelek összege a múlt év első 11 hónapjában, a személyi hiteleknél pedig 47 százalékos volt a növekedés. A BankRáció.hu szerint tartóssá vált a lakossági hitelezés bővülése és az idén is erős maradhat a kereslet a lakáshitelek és a személyi hitelek iránt.
Apróságokon úszhat el a cafeteria
A munkavállalók és a munkáltatók körében is népszerű juttatási forma az adómentesen nyújtható lakáscélú támogatás, azonban nem árt tudni, hogy ezzel a cafeterialehetőséggel kapcsolatban is számos szabályt kell betartani, amelyek elmulasztása komoly anyagi következményekkel járhat.
Munkaügyi per: hogyan úszhatjuk meg a perköltséget?
A munkaviszonyból származó igényeket munkaügyi perben lehet érvényesíteni, beleértve a meg nem fizetett munkabér iránti követelést, vagy a jogellenes felmondásból származó igényeket is. A pereskedés a munkavállaló és a munkáltató számára akár jelentős költséggel is járhat. Ezért a munkaügyi perekben a jogérvényesítés megkönnyítése érdekében a törvény költségkedvezményeket biztosít a feleknek, amelyek közül a legjelentősebb a munkavállalói költségkedvezmény.
Csökkenő adók, támogatóbb hatóság
Közel tucatnyi, az adózást érintő törvényváltozás lépett hatályba január elsejével, a fontosabb módosításokat foglalja össze a BDO Magyarország alábbi összegzése. 2018-tól csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, újabb termékekre és szolgáltatásokra terjesztették ki a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcsot, miközben az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítése érdekében számos adóigazgatási eljárásban is kedvező változások léptek életbe.
Megújuló energia: ez így nem lesz jó
Európa 2030-ra energiájának 27 százalékát megújuló energiaforrásokból fogja előállítani – legalábbis a korábban tett klímavállalás ezt tartalmazza. A kontinens azonban nem fogja elérni ezt a célt, hacsak nem vezet be olyan intelligens szabályozást, amely támogatja az ágazatban szereplők innovációs és befektetési hajlandóságát.
Észrevétlenül segítjük a kriptobányászokat
A jövőben a kiberfenyegetettségek között előkelő kerülhet a cryptojacking. A weboldal alapú pénzbányászás jó lehetőség a hackereknek, mert egy lépés kihagyásával (nem kell megfertőzni a látogatókat) még észrevehetetlenebbül kereshetnek pénzt.
Kik nyerhetnek az ingatlanpiacon?
Az ingatlanpiac szempontjából több fontos változást hozott a 2018-as év, amelyek a korábbinál kedvezőbb szabályokat írnak elő – írja az ingatlan.com, amely összegyűjtötte a legfontosabb változásokat.
A téli olimpián az 5G is starthoz áll
Tavaly a vezető nélküli járművek, a mesterséges intelligencia, a big data és a kriptovaluták dominálták a technológiai híradásokat. A Telenor Research kutatói és technológiai elemzői szerint e sokat emlegetett megoldások egy része idén kereskedelmi forgalomban is elérhető lesz. Íme a 2018-as év legmeghatározóbb fogyasztói trendjeinek listája.
Bérnövekedés: mindenkit előzünk
Jó híreink vannak minden bérből és fizetésből élőnek: az OECD adatai alapján a fejlett országok közül Magyarországon nőnek a legnagyobb arányban a bérek 2018-ban.
Bővülő üzleti lehetőségek a Kárpát-medencében
Több mint 5,2 milliárd forint értékű üzletet kötöttek magyar és környező országok vállalkozásai a Magyar Nemzeti Kereskedőház Közép-európai Irodahálózatának közvetítésével. Oláh Zsanett a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója szerint az elkövetkezendő időszakban még dinamikusabbá tehetők a magyar-magyar gazdasági kapcsolatok, a kormány Gazdaságfejlesztési Programjának köszönhetően.
Napi közbeszerzési tippek telefonra
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „Napi közbeszerzés” elnevezésű mobiltelefonos alkalmazásán elérhető „napi tippekkel” hívja fel a közbeszerzéseken induló ajánlattevők, valamint a közbeszerzést kiíró ajánlatkérők figyelmét a kartellek kockázataira és kezelésére.
A „Napi közbeszerzés” a Közbeszerzési Hivatal (KH) hírcsatornája, amely naponta frissülő tudnivalókkal látja el a közbeszerzések iránt érdeklődőket.
Nincs kedved nekikezdeni a melónak? Így vedd rá magad!
Itt az új év, akinek szerencséje volt, az egy hétig pihenhetett. De a dorbézolás után újra güzülni kell, látástól mikulásig. Néhány technika arra, hogyan élesszük fel a munkakedvet magunkban dr. Travis Bradberrytől, az Érzelmi intelligencia 2.0 című bestseller szerzőjétől.
A leárazások írt és íratlan játékszabályai
Az akcióvadászatnak vannak írott és íratlan aranyszabályai, amelyeket jó, ha betart a kereskedő, és amelyekre jó ha ügyel a vevő is. Bemutatunk most ezekből néhányat a blokkk.com cikke segítségével.
Mit hoz 2018: minden az uniós pénzektől és a munkaerőhiánytól függ
A legfontosabb hazai iparágak különböző kihívásokkal néznek szembe, ennek megfelelően eltérő mértékben fejlődhetnek jövőre, azonban az általános munkaerőhiány, illetve az uniós források elérhetősége szinte mindenhol fontos tényezőként jelenik meg, akárcsak 2017-ben.
Havi 82 ezret is fizethet a munkáltató az albérleti díjból
Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.
Milyen lesz 2020 után a Közös Agrárpolitika?
A 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) nyilvánosságra hozott első tervezet után a fő kérdés, hogy mekkora lesz a szétosztható közös büdzsé, és milyen mértékben kell a tagállamoknak beszállniuk a támogatások finanszírozásába.
Így változtak a társasági adó szabályai
Most induló cikksorozatunkban szakértők segítségével végigvesszük valamennyi fontos, a 2017. évben, illetve azt megelőzően elfogadott, 2018. évet érintő adóváltozást, első körben a társasági adó változásait mutatjuk be.
Most már a külföldi bankszámlákat is be kell jelenteni
Egyes adózóknak az új Art. alapján kötelező lesz bejelenteniük külföldön vezetett bankszámláik adatait. Az évfordulókor már meglévő cégszámlák adatait 2018. január 31-ig kell megadni a NAV felé.
A méheknek is lesz világnapjuk
Az ENSZ Közgyűlés meghirdette a családi gazdálkodás nemzetközi évtizedét, az illegális halászat elleni figyelemfelhívó napot és a tevefélék, illetve a hagyományos halászat és akvakultúra nemzetközi évét is – írja a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete.
9 szokás, amitől meggazdagodhatsz
Thomas Corley több száz milliomost interjúvolt meg Amerikában Gazdag szokások című könyve számára. Kilenc olyan közös szokást talált náluk, amelyek megágyaztak a sikernek. Az ugyanis nem hullik senkinek az ölébe váratlanul.
2019 végéig még biztosan dübörög a lakáspiac
A várakozásoknak megfelelően 2017-ben is felfelé mentek az árak a magyarországi lakáspiacon. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban több mint 10 százalékos volt a drágulás mértéke, 2018 azonban megnyugvást hozhat az áremelkedés tekintetében – derül ki az ingatlan.com országos elemzéséből, amely több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján vizsgálta 2017 forgalmát.
Egyre több vállalkozás csúszik a fizetéssel
Az előző évhez képest 2017-ben szigorodtak a fizetési határidők Magyarországon. Miközben a vállalkozások átlagos fizetési határideje szűkül, a csúszással fizető társaságok mégis rövidebb késéssel képesek teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, mint a megelőző év első három negyedévében – írja a Bisnode.
Hírlevél-feliratkozás – kötelező-e a kétlépéses hozzájárulás a GDPR alapján?
A kétlépéses hírlevél-feliratkozás indokául és előnyeként általában azt emelik ki az e-mail-marketing-szakemberek, hogy egyértelmű azonosítással segít elkerülni a spam-feliratkozókat, minimalizálja az adattisztítási munkát, növeli a feliratkozók elhivatottságát, és maximalizálja a konverziót. Hátránya viszont az, hogy kevesebb feliratkozót hoz. Tényleg szükséges-e azonban a GDPR alapján a dupla megerősítéses hírlevél-feliratkozás? Erről kérdeztük dr. Horváth Katalint, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda e-kereskedelemmel foglalkozó partner ügyvédjét.
A halogatás rontja munkateljesítményünket
Sokan a hátuk közepére kívánnák az elvégzendő feladatokat. Márpedig rontja munkateljesítményünk a halogatás, sőt a stresszt is növeli bennünk, ez pedig egészségügyi problémákhoz vezethet.
Olcsóbb lett a hal és a körömpörkölt
Januártól 27 százalékról 5 százalékra csökken a fogyasztási célú halakra, illetve a sertés élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékének és belsőségének áfakulcsa.
40 ezer cég tűnt el tavaly
40 ezer cégtörlés mellett 27 ezer cégalapítással zárult 2017, ezzel már ötödik éve folyamatosan csökken a hazai cégek száma.
Fizetésemelési hullámot okozhat a szakemberhiány a kkv-knál
A hazai kkv-k többségének nem a tőke-, hanem a szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A cégek háromnegyede szembesült már a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, így nem meglepő, hogy tavaly év elejéhez képest közel dupla annyi cég keres új dolgozókat, és soha ennyien nem készültek még fizetésemelésre.
Egoista vállalkozók, helyben toporgó kkv-k
Amióta a világ létezik, szüntelenül evolúciós folyamatok mennek végben minden területen. Fejlődnek az állatok, az emberek, de ugyanúgy fejlődnek a szervezetek, az ember alkotta technológiák és természetesen az ember alkotta vállalkozások is. Mármint azok, amelyek normálisan működnek!
Most van helye a bizalomnak
Továbbnőtt a piacba vetett bizalom, a kilátások pedig javultak a Deloitte legfrissebb, közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint. A piac a tőkebevonások tekintetében és az exitek terén egyaránt meglehetősen aktív volt. A pozitív trendet a stabil makrogazdasági környezet is elősegítette, melynek hatására a bizalmi index hároméves csúcsot döntött.
Kitalálná, átlagosan hány év alatt gazdagodtak meg a gazdagok?
A média szereti felkapni azokat az eseteket, amikor valakinek annyira bejött egy üzleti ötlete, vállalkozása, hogy villámgyorsan milliomos lett. Lehetőleg dollárban számolva. De a többség alapos és kitartó munkával alapozta meg a vagyonát.
A világ leggyorsabb állata az idei év madara
Több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon a vándorsólyom. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli 2018-at a világ leggyorsabb madarának.
Csak a magyaroknak drága Budapest
Budapest lakásárai olcsónak számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román az olcsóbb. Ugyanakkor a budapesti lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsóiak számára. Nálunk a használt lakásokért 884 ezret, az újakért 1,4-1,8 millió forintot fizetünk négyzetméterenként - ez a harmada, negyede Európa pénzügyi és gazdasági fővárosaiban tapasztalható árainak- összegzi az Otthon Centrum.
Ilyen lesz a holnap internete
Előrejelzéseket megfogalmazni sosem volt egyszerű, ezért mindig óvatosnak kell lennünk velük. Legalábbis azokkal, amelyek minden hibát, problémát vagy próbálkozást egy bekövetkezőben lévő digitális Pearl Harbor jeleként értelmeznek. Emiatt a Sophosnál úgy döntöttek, hogy a „holnap internete” dolgot szó szerint értelmezik, és megkérdezik több szakértőjüket, hogy mi az, amire az idejük és energiájuk egy részét a következő hat hónapban tervezik felhasználni. Íme, a „harcvonalból” származó előrejelzések.
Öt megtévesztő gesztus a tárgyalóasztalnál
Bizonyára már neked is számtalan alkalommal támadtak kétségeid az ügyfeleid vagy a tárgyalópartnered megbízhatóságát, őszinteségét illetően. Megbízhatok ebben az emberben? Komolyan gondolja azt, amit mondott? Ezekre a kérdésekre a választ a legtöbb esetben nem az illető szavai, hanem a testbeszéde és a viselkedése fogja megadni.
GDPR: téged is érint
A GDPR az EU adatvédelmi rendelete, amely 2018. május 25-től jelentősen megváltoztatja az adatkezelési szabályokat Magyarországon is. Az új rendelet egységes adatkezelési szabályozást határoz meg az unió területére.
Mészáros Lőrinc cégei taroltak tavaly a tőzsdén
Jó évet zárt tavaly a Budapesti Értéktőzsde, de Mészáros Lőrinc cégei, az OPUS és a KONZUM egészen kivételes teljesítményt nyújtottak, mindkét cég több mint ezer százalékkal növelte részvényeinek értékét.
Még mindig több cég szűnik meg, mint amennyi létrejön
A cégalapítások száma 1,8 százalékkal növekedett, míg a cégmegszűnések száma 15,3 százalékkal mérséklődött az utolsó 12 hónapban, melyek hatására tovább közeledett egymáshoz a cégalapítások és cégtörlések száma – derül ki a Bisnode cégcsoport év végi elemzéséből. A pozitív trendek ellenére azonban – néhány iparág kivételével – újabb 1,22 százalékkal csökkent a működő cégek száma Magyarországon.
Évek óta nem volt ilyen jó az évzárás
Az elmúlt évek átlagához képest kedvezőbb hangulatban zárták az óévet a magyarországi vállalkozások – derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság adataiból.
Most indul be az ajándékcsere invázió
Ajándékcsere invázióra készülnek a vállalkozások. Bár nem lenne kötelező, többségük - fogyasztóbarát szempontok miatt - cserél. Dacára annak, hogy vannak, akik visszaélnek ezzel. Volt, aki használtan akarta visszavinni a terméket.