Kína marad a legnagyobb autógyártó - és piac

Kína 19 milliónál is több gépkocsit adott el és gyártott tavaly, ami azt jelenti, hogy negyedik éve folyamatosan a világ legnagyobb autógyártója és autópiaca - derült ki az iparági szövetség (CAAM) pénteken közzétett statisztikáiból.

A kelet-ázsiai országban 2012-ben 19 millió 310 ezer új gépkocsi talált gazdára, 4,33 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az autógyártás ugyanebben az időszakban 4,63 százalékkal nőtt, elérte a 19 millió 270 ezer darabot. Mindkét szám történelmi rekord - áll a CAAM közleményében. Csak decemberben 1,81 millió gépjármű fogyott el, 7,12 százalékkal több mint 2011 utolsó hónapjában. A személygépkocsikat illetően a tavalyi év volt az első, amikor a számok mind a gyártás, mind az értékesítés tekintetében túlszárnyalták a 15 milliót. Ez azt is jelenti, hogy először adtak el több autót Kínában, mint Európában, ahol 12,5 millió személyautót értékesítettek.

Kínában évente 19 millió autót gyártanak

A kínai márkájú autók eladása 6,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben, arányuk az összeladásból - 6,49 millió darabbal - csaknem 42 százalék. Az előző évhez viszonyítva ez 0,4 százalékponttal alacsonyabb részesedés. Az eladott személyautókból 18,4 százalékot tettek ki a német márkájúak, s 16,4 százalékot a japánok. 2011-ben fordított volt az arány, a japán autók 19,4 százalékot, míg a németek 16,48 százalékot képviseltek.

Kína tavaly több mint 1 millió összeszerelt gépkocsit exportált, ami csaknem 30 százalékos emelkedést mutat éves bázison - tájékoztatott a szövetség.  Egy csütörtökön közzétett nemzetközi felmérésből az derül ki, hogy a külföldi autógyártók számára továbbra is Kína a legnagyobb célpont. Harmincegy ország 200 autóipari vezetőjének 70 százaléka számára az első beruházási célpont Kína Indiát, Oroszországot és Brazíliát megelőzve. Előrejelzések szerint 2018-ra az összes eladásnak közel a fele a BRICS-országok piacain fog megtörténni.

A megkérdezettek 94 százaléka hisz abban, hogy a középosztály bővülése és az urbanizáció következtében az eladások tovább fognak nőni. Kína 2009 óta vette át mind a gyártás, mind az eladások első helyét az Egyesült Államoktól.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo