Bérből és lehetőségből kevesebb jut a nőknek

Habár a magyar nők több mint fele úgy érzi, hogy sosem került a neme miatt hátrányba, több mint egyharmaduk már szenvedett a diszkriminációtól. A hazai munkaerőpiacon aktív nők harmada tapasztalt már negatív megkülönböztetést.

Sok nő érzi úgy, hogy hátrányban van a férfikollégákkal szemben - Kép: SXC

“A legélesebb helyzet talán a diszkrimináció kapcsán mutatkozik” - mondta Tóbiás Andrea a HVG Kiadói Zrt. marketing igazgatója. “A válaszadók harmada tapasztalt már hátrányos megkülönböztetést, igaz további 10 százalék kifejezetten előnyként élte meg női mivoltát. Miközben a nők 55 százaléka szerint ez valójában nem játszik lényeges szerepet, mégis, a “nőiség” inkább hátránynak tekinthető mint előnynek – derül ki a Jobline.hu által végzett felmérés friss adataiból.

(Pedig a statisztikák szerint minél több nőt foglalkoztat egy cég, annál nyereségesebb. Ez van.)

Miközben szakmai továbbképzési lehetőségek elnyerése kapcsán 58, leépítések, átszervezések kapcsán pedig 57 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy nőként soha nem kerültek hátrányba, addig 35 százaléknyian diszkriminatívnak tartották a javadalmazás, 31 százaléknyian a munkahelyen való előrejutás, 22 %-nyian pedig szakmai tudásuk elismerésének ügyét. Hogy ez utóbbi nem puszta megérzés, elég arra utalni, hogy országos reprezentatív felmérések szerint is a mai napig is lényeges eltérés van a hasonló életkorú és végzettségű férfiak és nők jövedelme között” - mondta Tóbiás Andrea.

(Európában a nők 59 napot ingyen dolgoznak.)

A karriertervezést illetően a női “tudatosság” kérdésében megoszlanak a válaszadók. Szinte egyenlő arányban vannak a szakmai pályájukat hosszú távon tudatosan tervezők és az ezt elutasítók, előbbit a megkérdezettek 47, utóbbit 50%-a vallja. A tudatos tervezők a gyermekvállalást is igyekeznek a karrier szakaszokkal összhangba hozni: sokan már a felsőfokú tanulmányok alatt gyereket vállalnak, több gyermek esetén igyekeznek minél kisebb korkülönbséget teremteni a gyerekek között, a kisgyermekük nevelése idején pedig  az atipikus foglalkoztatás keretei között, távmunkában és részmunkaidőben dolgoznak, az atipikus foglalkoztatás formák gyakori résztvevői.

Vezetőként könynebb?
„Azért is bátorítom női munkatársaimat, hogy vállaljanak vezető szerepet, mert így nemcsak a munkahelyükön kerülhetnek döntési pozícióba, hanem vezetőként az életüket is sokkal hatékonyabban meg tudják szervezni, mint beosztottként – árulta el egyik titkát Czakó Borbála, a HBLF és a 20-20-20 Klub elnöke, aki egyben a mintegy 140 országban 170 000 alkalmazottat foglalkoztató EY globális igazgatója.
Velük szemben elsősorban a váratlan élethelyzetekre, az egzisztenciális bizonytalanságra és a gyessel és gyeddel, illetve a cégek hozzáállásával kapcsolatos korábbi keserű tapasztalatokra utalnak azok, akik karrierjük tudatos tervezését nem vállalják. “A válaszok szerint a nők 31 és 40 éves koruk között szeretnék szakmai pályafutásuk csúcsát elérni, ami alatt elsősorban a bizonyos jövedelmi szint elérését, a biztos, hosszú távú állást, egy adott munkakör betöltését vagy épp egy vezetői beosztás elnyerését értik.” - mondta Tóbiás Andrea.

“Mivel erre az életszakaszra esik a gyermekvállalás és a kisgyermek nevelésének időszaka is, nem csoda, hogy a fiatal nők, édesanyák minden nap számos egyedi kihívással szembesülnek. Ez magyarázza azt is, hogy a kisgyerekesek - és ezen belül elsősorban a gyermeküket egyedül nevelők - körében kiugróan magas a családbarát munkahelyet preferáló nők aránya. Az egy hónap múlva sorra kerülő női karriernapunkon például abban is ötleteket nyújtunk, hogyan lehet beazonosítani a valóban családbarát cégeket, ahol a gyermeket váró vagy nevelő nőket jó szívvel és munkalehetőséggel várják” - mondta a rendezvény védnöke.

A megkérdezettek körében az álláskeresés legfontosabb szempontját a versenyképes fizetés és a feladatkör egyértelmű meghatározása jelenti. Az összesen hét lehetséges szempont között a családbarát szemlélet és az atipikus munkavégzés csak az ötödik helyre került, jelezve, hogy az egzisztenciális igények és kényszerek - a kisgyerekes anyákat kivéve - lényegesen megelőzik a gyermekvállalás szempontjait.

A munkahely és a család közötti egyensúly megteremtésére a válaszadók 26 százaléka a kis cégeknél, 16%-a pedig a nagyvállalatoknál látott nagyobb esélyt, előbbieknél a kollegiális hozzáállásra és a közvetlen, személyes kapcsolatokra, utóbbiaknál pedig a rendszer által biztosított, szervezeti garanciákra és lehetőségekre építve. A megkérdezettek 35%-a egyébként hasonlónak ítélte meg ebből a szempontból a cégek hozzáállását. A saját vállalkozás  mindeközben inkább álomnak tűnik: bár a válaszadók 35 százaléka a saját vállalkozást tartja a munkahelyi és a családi feladatok összehangolásához ideális megoldásnak, addig ténylegesen vállalkozóként jelenleg száz válaszadó közül négyen dolgoznak, míg további kilencen korábban dolgoztak saját vállalkozás keretei között.

Cégalapítás és gyerekvállalás: lehetetlen küldetés?
Valószínűleg egy soknapos ultramaraton sem annyira fárasztó, mintha valaki egyszerre szeretne céget építeni és gyermeket nevelni. A két feladat együtt rengeteg izgalom és munka forrása, így készüljön fel rá, hogy olyan energikus és hullafáradt lesz egyszerre, mint még soha életében. Azért adunk néhány jó tanácsot, hogyan tudja könnyebbé tenni az életét ebben a szigorú menedzselést igénylő helyzetben.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo