Bedőlt a biztosító, de a számlát be kell fizetni

Több százezer ügyfelet és még ennél is több szerződést hagyhat maga után Magyarországon a romániai Astra biztosító, amennyiben a napokban kezdődött csődeljárás végén „bezárják” a céget. A még hiányzó díjakat mégis be kell fizetni, mert baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés. Kgfb évfordulón pedig érdemes biztosítót váltani – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.

Kép: Pixabay

Százezrek érintettek a napokban nyilvánosságra került hír kapcsán: visszavonták a romániai Astra biztosító működési engedélyét. Annak ellenére, hogy a cég hazai képviselete közölte, a károsultakat két irányból is – a romániai állami garancia alapból és a magyarországi kártérítési alapból (KALAP) – ki tudják fizetni, egyes szerződések esetében nem árt más biztosító után is nézni – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.

Ugyanakkor a kgfb-s ügyfelek csak a szerződésük fordulóján válthatnak szolgáltatót - hívja fel a figyelmet Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs vezetője. Azok viszont, akiknek nincs díjhátralékuk, egy esetleges baleset kapcsán változatlanul számíthatnak kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik – hivatkozik az Astra hivatalos tájékoztatására Németh.

A casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet. Korábban erre a duplikálásra nem volt lehetőség, de a tavaly életbe lépett új Ptk. azonban már megengedi ezt a formát. Kárrendezéskor azonban ez nem jelent majd dupla kifizetés,  hiszen a biztosítás továbbra sem szolgálhat vagyonosodást és változatlanul csak a kár utáni helyreállítás lehet a cél. Abban az esetben, ha a károsultak mindkét biztosítónak jelentik az esetet, a társaságoknak joguk van a részarányos, vagy részvállalásos kártérítésre – tájékoztat a szakértő. Ez azt jelenti, hogy a kárösszeget az adott biztosítók megoszthatják egymás között. Igaz, ez a megoldás kétszeres díj befizetését feltételezi, ám ebben az esetben csak így lehetnek biztosabb fedezetben az Astra-ügyfelek vagyontárgyai.

A szakértő szerint az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról, napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló.

Nagyot ugrottak a kötelezők díjai
Az idei első félév végén átlagosan 26 311 forint volt a személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) éves díja, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, elsősorban a középkategóriás autók kötelezőjének díja emelkedett.
Mielőbb jelentkezzenek kárigényükkel az ügyfelek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Astra Fióktelep vezetőivel történt egyeztetése nyomán is megerősíthető: a hazai fióktelep valamennyi kommunikációs csatornáján – online, e-mailben vagy telefonon – a megszokott módon fogadja a kárbejelentéseket és kezeli az ügyfelek ügyeit. A díjfizető ügyfelekkel szembeni károk rendezésére a biztosítónak a felszámolás elrendeléséig, illetve a román törvények előírása szerint ezt követően egy átmeneti időszakig (az ügyfélszerződések fennmaradásának időpontjáig) van kötelezettsége. Az e célra létrehozott romániai és magyar garanciaalapok csak ezt követően veszik át a kártalanítási feladatokat - közölte az MNB.

Javasolt, hogy kárigényüket mielőbb jelentsék be az Astra Fióktelephez a biztosító kárt szenvedett ügyfelei, illetve – a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) esetében – a károkozó biztosítottak mellett a vétlen károsultak is. Az MNB elvárja az Astra Fióktelepétől és a közvetítőktől, hogy ne kössenek és közvetítsenek újabb biztosítási ügyfélszerződéseket.

Célszerű, hogy az ügyfelek Astra-biztosításaikat évfordulóra felmondva más biztosítónál kössék újra, illetve maguk se kezdeményezzék új biztosítások megkötését itt. Amennyiben az Astra Fóktelep ebben együttműködik, lehetőség van a még nem lejárt évfordulójú – például kgfb – biztosítási szerződéseknek a két fél közös megegyezésével történő akár azonnali megszüntetésére is (kgfb esetében ezt szükséges összehagolni más biztosítónál ugyanezen időpontú szerződéskötéssel, különben a kieső időszakra az ügyfélnek magas fedezetlenségi díjat kell fizetnie).

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo