20 millió dolláros lehetőség a magyar exportnak

Húszmillió dolláros együttműködési alapot hoz létre a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a Világbank-csoport magánszektorra szakosodott pénzügyi intézetével, az IFC-vel, amelynek révén a következő években új lehetőségekhez juthatnak a magyar kis- és középvállalkozó exportőrök.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: Pixabay

Az erről szóló megállapodást Snezana Stoiljkovic, a Világbank-csoport alelnöke és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója írta alá Washingtonban. Nátrán Roland az MTI-nek telefonon elmondta: a 20 millió dollár vissza nem térítendő támogatást az Eximbank bocsátja az IFC-n keresztül a célországok rendelkezésére azzal a céllal, hogy ebből olyan fejlesztéseket készítsenek elő az IFC segítségével, amelyek segítik a szegénység leküzdését, a társadalom és a gazdaság fejlődését.

Az Eximbank az alap létrehozásával egyrészt fejleszteni szeretné azokat a piacokat, amelyeken a magyar exportőrök aktívak, s új lehetőségekre lelhetnek. A másik cél, hogy olyan projektekbe és piacokra juttasson el magyar tudást, és ezen keresztül exportcikkeket, ahová korábban nem tudott. Ez a piac a Világbank-csoport, illetve az IFC által végrehajtott fejlesztések piaca, amelynek a mérete több tízmilliárd dollár évente – ismertette a vezérigazgató, aki hangsúlyozta: a 20 millió dollár befektetés az Exim és a magyar állam részéről az adott piacok fejlesztésével a magyar exportőröket juttatja lehetőségekhez.

A fejlett OECD- és nyugat-európai országokon kívül eddig más ország nem élt ezekkel az eszközökkel, Magyarország a régióban elsőként fejleszti így exportpiacait. Ez beleillik a keleti nyitás külgazdasági politikájába, hiszen azokra a régiókra, területekre koncentrál, amelyek nemcsak az IFC-nek fontosak, hanem a magyar gazdaságnak is – tette hozzá.

Az export a kitörési pont
Nemcsak a hazai állóvízben tocsogó cégek vágyálma, de a kormány kifejezett szándéka is, hogy minél több hazai kis- és középvállalkozás jelenjen meg a nemzetközi piacokon. A magyar kkv-szektor részesedése az exportból egyelőre még elég alacsony, alig 11 százalék, ezt szeretné a kormányzat különféle ösztönzőkkel és támogatásokkal 20 százalékra tornázni az unió következő, 2014-től 2020-ig tartó költségvetési időszakában.
A tanácsadói szolgáltatások regionálisan és szektorálisan is célzottak lesznek. Regionálisan a magyar export szempontjából fontos régiók – a Nyugat-Balkán, a FÁK-térség, a közel-, közép- és távol-keleti térség, valamint Észak-Afrika – országaiban lehet a forrásokat felhasználni. A szektorok közül az egészségügyi fejlesztésekre, a vízmenedzsmenttel és a vízgazdálkodással összefüggő iparágakra és a mezőgazdaságra – ideértve a mezőgazdasági gépek gyártását is – lehet az alap eszközeit fordítani. Olyan régiókban, országokban és ágazatokban használható fel a forrás, ahol a magyar exportőrök már jelen vannak, s bővítést terveznek, valamint olyan szektorokban, amelyekben a magyar hozzáadott érték és magyar tudáskapacitás rendelkezésre áll.

A fejlesztés műszaki, pénzügyi, jogi előkészítéséhez magyar tudást, magyar cégeket vehet majd igénybe az IFC és az Eximbank. A magyar cégek azonban nem csupán az előkészítő munkában és a tanácsadásban vehetnek részt, hanem később az IFC, a Világbank és az Eximbank által finanszírozott több száz millió dolláros vagy akár több milliárd dolláros fejlesztések kivitelezésébe is be tudnak kapcsolódni. Ez jelentős exportpotenciált generál a magyar kkv-exportőrök számára, így az együttműködés sokszorosan megtérül majd – hangsúlyozta Nátrán Roland.

Az együttműködési alapban lévő 20 millió dolláros vissza nem térítendő forrást három év alatt fogják felhasználni, 2014-ben 6 millió, 2015-ben és 2016-ban pedig 7-7 millió dollárt.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo