Tartsuk szárazon a puskaport!

A vártnál jobb makroszámok, új csúcs a Dow Jones-ban.Nem csillapodik a bika az olaj piacán, az arany egyelőre kifulladt.  A Távol-Keleten a kereskedés végéig kitartott a jó hangulat. Nagyot erősödött tegnap az euró, a forint oldalazott. Egyszeri tételek rontották a MOL eredményt. 50 forintos osztalékjavaslat a Magyar Telekomtól.  Ma emelkedésre számítunk.

Erste kommentár:

A magyar széthúzott publikációs periódus is véget ér egyszer, de még nem most. Ma a MOL eredményével lehettünk boldogabbak. Egy kis bonyodalmat azért okozott a sok egyszeri tétel, melyek alapvetően lefelé tolták az eredményt, de ha ettől eltekintünk, akkor az alaptevékenység összességében jól teljesített. Úgy látszik divattá vált a goodwill-ek leírása, hiszen a Magyar Telekom is hasonló lépésre szánta el magát. A távközlési cégnél nem láttunk árfolyamhatást a meglepő leírás ellenére sem, ezért azt gondoljuk, hogy a MOL árfolyamára sem kellene hatnia. A 200 napos mozgóátlag egyébként itt van 18.522 Ft-nál, vagyis az árfolyam közel van a támasz szinthez. A piacokon csenden tovább zajlik a korrekció. Mindenki panaszkodik, hogy nincs jelentős mozgás. Ez ebben az esetben pont jó, hiszen ez azt jelenti, hogy a korrekció jól zajlik. Sőt, bizonyos instrumentumokban közeledik a korrekció vége. Érdemes figyelni, hiszen közeledik az idő, amikor vételekben gondolkozhatunk. Addig is tartsuk szárazon a puskaport, ugyanis a korrekciók végén azért még lehetnek meglepetések az árfolyammozgások tekintetében.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A kezdeti kis mínusz után pluszban zártak az amerikai részvényindexek (Dow +0,4%; S&P +0,4%; Nasdaq +0,8%). A Dow Jones 2008 májusa óta nem látott csúcsra emelkedett, az S&P500 még nem küzdötte le a tavalyi ellenállást. 3,5 éves mélypont a munkanélküliség terén, kedvező kilátások Németországban.

- Az IFO üzleti hangulati indikátor 109,6 pontra emelkedett tegnap Németországban, míg az előrejelzések 108,8 pontot mutattak. Ez némileg ellensúlyozta az Európai Bizottság kedvezőtlen új kilátásait, miszerint az euróövezet nem kerülheti el a recessziót. A frankfurti DAX index még mínuszban fejezte be a kereskedést.

- Vártnál nagyobb mértékben esett vissza az amerikai munkanélkülisegély-kérelmek száma. Első ízben 351 ezren fordultak segélyért múlt héten, míg a tartósan munkanélküliek száma a várt emelkedéssel szemben 3,39 millió főre csökkent. Ez 2008 augusztusa óta nem látott szint a munkanélkülisegély-kérelmek számában.

- Tim Cook, az Apple vezérigazgatója tegnap elmondta a cég befektetői napján, hogy aktívan keresik a hatalmas, 97,6 milliárd dolláros készpénzállomány felhasználásának lehetőségét. A vezérigazgató szerint ez a hatalmas összeg sokkal több, mint ami a vállalat működéséhez szükséges.

- A Hewlett-Packard árfolyama 6,5%-ot esett a szerdán zárás után publikált kedvezőtlen gyorsjelentése után.

Olaj, arany:

- A WTI olaj árfolyama folytatja a hegymenetet, ma reggel már 108,5 dolláron kereskednek a nyersanyag hordójával.

- A kedvező amerikai munkapiaci számok növelték a kereslet oldali optimizmust, míg a kínálati oldali feszültségek továbbra is jelen vannak. Az iráni helyzet nem csitul, Szíriából pedig egyre több olajcég vonul ki.

- Az arany megpihent a két napos emelkedés után. Tegnap csak minimális mértékben tudott növekedni az árfolyam, ma reggel pedig kismértékben csökkent. Jelenleg 1.777 dolláron kereskednek a nemesfém unciájával.

Távol-Kelet:

- Észak felé fordultak az ázsiai indexek, és a kereskedés végéig kitartott a jó hangulat (Nikkei 0,43%, Hang Seng 0,19%, Shaghai 1,25%).

- A Fitch három jelentős ausztrál bankot minősített le egy fokozattal, az ország devizája gyengülni kezdett a hírre.

Devizák:

- Két nap pihenő után újra erőre kapott az euró, és látványosan gyengült a dollárral szemben. A kereskedés 1,325-ről indult, és az 1,332-es ellenállás áttörését követően 1,337-ig emelkedett a kurzus. Rövidtávon folytatódhat az euró erősödése, a következő ellenállás 1,356-nál látható.

- A forint a 20 és 200 napos mozgóátlag között oldalazott tegnap. A kereskedés a reggeli órákban sem pörgött fel, továbbra is 288 és 291 között araszol a kurzus.

Határidős piacok:

- Egyre nagyobb pluszban tartózkodnak az amerikai és európai határidős indexek.

Vállalati hírek

- A MOL eredményét a Feldolgozás-Kersekedelem üzletág egyszeri átértékelési vesztesége rontotta. (Mantovai finomító goodwill-jén 35 milliárd Ft leírást eszközölt a társaság). Az egyszeri tételek nélkül számított üzemi eredmény meghaladta a piaci várakozásokat. Az árbevétel 1.488 milliárd forint (+26%) volt. A tényleges üzemi eredmény (10,1 milliárd forint, -84%) jóval elmaradt a várakozásoktól, bár a tisztított üzemi eredmény (65,5 milliárd forint) kismértékben meghaladta a vártat. Az egyszeri tételek hatására az cég nettó profit szinten 31 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a negyedik negyedévben. Egyszeri tételek nélkül az eredmény 18,5 Mrd Ft volt, amely elmarad a várakozásoktól. Ugyanakkor az újra beszerzési áron számított üzemi eredmény csak kismértékű csökkenést mutatott (-10%). A kitermelés üzletág volumene 143,4 boe volt naponta a tavalyi 144,8 boe-hez képest, viszont az átlagár 74 dollár/boe volt, ami szignifikánsan magasabb, mint a tavalyi 60,9. Így nem meglepő, hogy az üzemi eredmény 18%-kal 87,4 Mrd Ft-ra nőtt. A finomítás teljesítményét lerontotta az alacsony finomítói árrés és a mantovai finomítóhoz kapcsolódó 35 Mrd Ft-os leírás. Így hatalmas veszteséget (88,8 Mrd Ft) könyvelt el ebben az üzletágban. A Gáz szegmensben a szállítási üzletág profitja csökkent a szabályozói (profitabilitást szabályozó) változásoknak köszönhetően. Összességében az eredmény nem is erős, de nem is gyenge. Alapvetően egyszeri tételek húzták le a profitot, így jelentős árfolyamhatást nem várunk és nem is látunk a piacon.

- A horvát miniszterelnök azt javasolta a horvát cégeknek, hogy hagyják el Szíriát. Az INA napi 15.000- 20.000 hordó egyenértékes gázt termel az országban, melynek ellenértékét nem kapta meg a szír kormánytól. Mivel a cég már korábban kimenekítette alkalmazottait az országból, így a miniszterelnök mostani bejelentése nem lesz hatással az INA-ra, és a MOL-ra.

- A MOL pakisztáni egységét még február 11-én támadás érte. Senki nem sérült meg, és az üzemben semesett kár, de a termelés 5 óra időtartamra leállt. A kormány katonákat küldött a helyszínre a rend biztosítására. A hírnek nincs hatása a MOL-ra.

- A Magyar Telekom részvényenként 50 forintos osztalék kifizetését javasolja a társaság április 16-án tartandó éves rendes közgyűlésének. Az osztalékfizetés javasolt kezdőnapja: 2012. május 15. Az osztalék mértéke megfelel a vártnak.

- Az FHB tájékoztatása szerint az unió jóváhagyta a korábbi állami tőkejuttatáshoz kapcsolódóan az államnak visszafizetett 1,7 milliárd forintot, így az FHB-nak további fizetési kötelezettsége nincs. A bejelentés a vártnak megfelelő, árfolyamhatásra nem számítunk.

- A BASF német vegyipari cég ma reggel publikálta gyorsjelentését. Bevételi soron 18,1 milliárd eurót ért el

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

 

 

Véleményvezér

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót

Ilyen se volt még, nyilvános hirdetésben keresnek számlahamisítót 

A magas adók miatt a csalók kánaánja Magyarország. A világrekorder áfa nagyon vonzó alternatíva a törvénykerülőknek.
Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve

Lecsúsztunk a második helyről, de azért még mindig dobogón vagyunk az inflációt tekintve 

A világ legfejlettebb országainak inflációs listáján Törökország után megelőzött minket Kolumbia is. Az unióban azért őrizzük az első helyünket.
Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen

Hadházy Ákos pert nyert Müller Cecília ellen 

Nyunyóka feltalálója megalázó vereséget szenvedett. Nem rágalmazás azt mondani róla, hogy visszaélt hivatali hatalmával.
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo