Miután június elején a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, s elrendelte az intézmény végelszámolását a szövetkezeti hitelintézetek erőteljesen a fókuszba kerültek, különösen annak fényében, hogy a bajba került takarék a 2010-es 59 milliárd forintos mérlegfőösszege alapján (a 2011-es auditált számok még nem állnak rendelkezésre) a szektor harmadik legnagyobb szereplőjének számított: 17 ezer betétes mintegy 40 milliárd forint értékű vagyonát kezelte. Az ügy kapcsán ugyanakkor többen hangsúlyozták, hogy az eset szélsőségesnek tekinthető: a szektorra általában jellemző mértékhez képest a takarék agresszíven hitelezett, hitel/betét mutatója 100 százalék körüli volt, amely mintegy kétszerese a szegmens átlagának. Az intézmény problémái a nem eléggé körültekintő hitelkihelyezésből eredtek.
Az eset kapcsán a legnagyobb takarékszövetkezeti szövetség - a mérlegfőösszeg alapján 83 százalékos részesedéssel rendelkező OTSZ - fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy az nem hozható összefüggésbe a takarékszövetkezeti szektor egészének állapotával (a szervezet saját blogján részletes elemzést jelentetett meg a szektor felépítéséről és intézményeiről).
Hiányos intézményvédelem
A Soltvadkerttel történtek ugyanakkor álláspontjuk szerint ismét rávilágított arra, hogy felül kell vizsgálni a jelenlegi szabályozást, amely nem teszi kötelezővé a takarékok számára az intézményvédelmi tagságot, illetve a jelenleginél erőteljesebben ki kell kényszeríteni azt, hogy az intézményvédelmi alapok megfelelő összegű forrással rendelkezzenek a takarékok esetleges feltőkésítésére. (A PSZÁF a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyének visszavonását és a végelszámolás elrendelését azzal indokolta, a takarék elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált, amely nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait.)
A szervezet hangsúlyozta, hogy a magyar takarékszövetkezeti szektor szétaprózottsága nemzetközi összehasonlításban is kirívó, a Századvég által az OTSZ számára végzett kutatás szerint a vizsgált országok közül Németországban, Olaszországban és Finnországban is fejlettebb hálózati együttműködés jellemzi a takarékszövetkezeteket. A tanulmány szerint a nemzetközi tapasztalatok alapján Magyarországon is egy szorosabb üzleti integráció lenne a járható út ahhoz, hogy a takarékok tovább fejlődjenek a hazai bankszektoron belül.
A szektorral az eredményesség tekintetében ugyanakkor az összesített adatok alapján nincs súlyos probléma, ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyes intézményeknél ne következhessen be a soltvadkerti példához hasonló eset.
Súlyos következmények
Az Soltvadkert - mint minden magyarországi hitelintézet az Országos Betétbiztosítási Alap tagja volt, így a betéteseket (intézményeket és magányszemélyeket) 100 millió euróig kártalanítják. (A kártalanítás értékhatárát a törvény euróban állapítja meg, a kifizetés azonban forintban történik. A 100 ezer eurót a kártalanítás kezdő napját megelőző napon érvényes MNB devizaárfolyamon számítja forintra az OBA.)
A jelenlegi szabályok szerint azonban az OBA csak akkor kezdheti meg a kártalanítást, ha a végelszámoló a vagyon összesítése után megállapítja a pénzintézet fizetésképtelenségét, és ha az igények meghaladják a kasszában lévő pénzt, a végelszámolás felszámolássá alakul. Ettől az időponttól számítva az OBA-nak 20 nap alatt kell kielégítenie a jogos igényeket. (A PSZÁF törvénymódosítást kezdeményezett a folyamat gyorsítására, ám ennek megtörténtéig a jelenlegi szabályok alapján erre számíthatnak a károsultak.)
Azok számára, akinek 100 millió eurónál (mintegy 30 millió forintnál) nagyobb összege volt a helyzet egyelőre beláthatatlan. Ezek közé tartozik egyebek mellett a Soltvadkerti önkormányzat, amelynek közel 200 millió forintja volt a takaréknál, de sajtóhírek szerint Bócsa és Kaskantyú önkormányzata is ez a takarék volt a számlavezető bankja.
Hasonlóan kritikus a helyzete azon helyi cégeknek is, amelyek számlavezetője a takarék volt. Sokan attól tartanak, hogy az eddig jól működő helyi vállalkozások egyrészt azonnali likviditási problémákkal kerülnek szembe, amely működésüket akár lehetetlenné is teheti. Másrészt, ha 100 millió eurónak megfelelő összegnél nagyobb tőkét tartottak a takarékban, amely visszafizetésére nem kerül sor, akkor az a térség gazdálkodására is súlyos hatással lehet.
