Még mindig nincs megállapodás a költségvetésről

Obama nem hajlandó elfogadni az átmeneti, hathetes plafonemelést, még úgy sem, hogy most már a republikánusok egy átmeneti büdzsé megszavazásával abba is belemennének, hogy átmenetileg újrainduljon a kormány működése.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Barack Obama amerikai elnök azzal érvel, hogy az Obamacare-t 2010-ben megszavazta a Kongresszus, 2012-ben jóváhagyta a legfelsőbb bíróság, és ő a választásokon ezzel kampányolt, miközben republikánus ellenfele, Mitt Romney az egészségügyi program ellen kampányolt.

Ennek ellenére Obamát választották meg, így nem fogadhatja el az ehhez kapcsolódó 2,3 százalékos adó eltörlésére tett indítványt, amelyet az egészségügyi eszközgyártókra vetettek ki. A lényeg, hogy a vita tovább folytatódik, és egyelőre nincs megoldás. Ráadásul ma Kolumbusz napja van az USA-ban, és számos ázsiai tőzsde is zárva tart. Így az elmúlt napok jó teljesítményét követően pofit realizálás indulhat a főbb piacokon, míg a BUX talán oldalazik, esetleg kicsit csökkenhet a mai napon.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

USA

A pénteki kereskedés is jó hangulatban telt a tengerentúlon, bár visszafogottabb volt az optimizmus. Az adósságplafon megemelésével kapcsolatban továbbra sem állapodtak meg a politikusok (Dow 0,73%, Nasdaq 0,83%, S&P500 0,62%).

A Michigani Egyetem előzetes fogyasztói bizalmi indexe január óta nem látott szintre csökkent. Az előző havi 77,5 pontról 75,2 pontra süllyedt a mutató, miközben az elemzők 75,6 pontra számítottak.

A JPMorgan 380 millió dolláros veszteséget könyvelt el a legutóbbi negyedévben, azonban a tisztított profit részvényenként 1,42 dollár volt, szemben az 1,29 dolláros várakozással. Az árbevétel 23,9 milliárd dollár volt, ami elmarad a 24,2 milliárd dolláros piaci konszenzustól.

A Wells Fargo is pénteken publikálta harmadik negyedéves számait, a profit rekordszintre, 5,32 milliárd dollárra emelkedett. A részvényenkénti nyereség 99 centre emelkedett egy centtel meghaladva a piaci várakozásokat. Az árbevétel 20,5 milliárd dollár lett, ami elmarad a 21,1 milliárd dolláros előrejelzéstől.

Európa

A nyugat-európai börzéken is jó hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja (FTSE100 0,88%, DAX 0,45%, CAC40 0,04%).

Olaj, arany

Az arany árfolyama a pénteki pozitív hangulatban 1287,6 dollárról 1272,2 dollárra csökkent. Szintén csökkenés volt tapasztalható az olaj árfolyamában, ami 102,9 dollárról 102 dollárra mérséklődött.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák

A forint árfolyama minimális elmozdulást produkált csak a pénteki kereskedés során, az árfolyam 294,84-ről 294,90-re emelkedett. Ezzel épphogy csak, de ismét sikerült a 295-ös szint alatt zárnia az árfolyamnak. Az EUR/USD devizapár továbbra sem tud elszakadni a 20 napos mozgóátlagtól, az árfolyam 1,3520- ról 1,3544-re emelkedett.

Távol-Kelet

A Shanghai index 0,4%-ot emelkedett, miközben a hongkongi és a japán tőzsde is zárva tartott. Az ausztrál tőzsdeindex 0,4%-ot csökkent. A szeptemberi kínai exportadatok váratlanul 0,3%-os csökkenést mutattak, a várt 5,5%-os bővülés helyett. Az import a várt 7,0% helyett 7,4%-kal bővült. Az export visszaesése mögött elsősorban az Európába és Koreába irányuló kereskedelem visszaesése áll. Szeptemberben a kínai infláció hirtelen megugrott, és a várt 2,8% helyett 3,1%-ra emelkedett, elsősorban az élelmiszerárak megugrásának következményeként.

Határidős piacok

Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel. 2013. október 14.

Véleményvezér

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo