Még mindig nem tudjuk, mit akar Matolcsy

Tegnap a vártnak megfelelő kamatdöntés született, 25 bázisponttal 5 százalékra vágta az alapkamatot a monetáris tanács. Ezzel soha nem látott mélységbe került az irányadó ráta. A kamatpálya aljával, annak időzítésével, valamint a nem konvencionális eszközökkel kapcsolatos bizonytalanság azonban nem igazán csökkent.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Utóbbiról egy árva szó sem esett a tanácsi közleményben. A kamatpályával kapcsolatban pedig érdekes volt a tanács közleményének utolsó mondata, miszerint csak akkor lehet számítani további kamatcsökkentésre, ha a pénzügyi piacokat övező bizonytalanság csökken, ez pedig eléggé konzervatív mondat a Matolcsy György vezette tanácstól. Áprilisra ugyan várunk még kamatcsökkentést, az így kialakuló 4,75 százalékos szintnél azonban feltehetően megáll a monetáris tanács. A külső piaci környezet romlott az elmúlt hetekben, az európai feszültségek nőttek, miközben a forint euróval szembeni árfolyama a romló kockázati étvággyal párhuzamosan csak jóval a 300-as szint felett tudott stabilizálódni.

Forrás: Erste Befektetési zrt.

Ugyanakkor a piac jelenleg ennél alacsonyabb kamatot áraz az év végére, és ráadásul ezek a várakozások a forint gyengülése ellenére eléggé stabilak. Ezért, érzékelünk némi kockázatot, hogy ennél is bátrabb lehet a tanács az év hátralévő részében, ha a piaci hangulat nem romlik el drasztikusan. Az ÁKK tegnap a kamatcsökkentéssel párhuzamosan csökkenő hozamokról számolt be. Az éven túli lejáratokon 6-9 bázisponttal estek a hozamok, míg a rövidebb oldalon nem volt érdemi hozamcsökkenés. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hónapokat jellemző mozgás, a hozamgörbe meredekségének növekedése, kicsit visszafordult tegnap.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a tegnapi pozitív hangulatban az euró kismértékben erősödni tudott, ám továbbra is a 20 napos mozgóátlag alatt tartózkodik a devizapár. Az EUR/USD 1,2861-en zárta a tegnapi napot. Emelkedni tudtak a tengerentúli börzék a tegnapi kereskedés során, az S&P500 csak két ponttal maradt el a legmagasabb záró árától (Dow 0,78%, Nasdaq 0,52%, S&P500 0,79%). Enyhe emelkedéssel zártak a nyugat-európai börzék (FTSE100 0,32%, DAX 0,12%, CAC40 0,56%). Ázsiában a Nikkei 0,18%-ot, a Hang Seng 0,71%-ot, a Shanghai index 0,14%-ot emelkedett. A Hang Seng emelkedését segítette, hogy több, az indexben szereplő vállalat is a vártnál jobb negyedéves eredményt tett közzé. Az árupiacon a WTI típusú kőolaj 96 dollár fölé emelkedett, annak ellenére, hogy növekedést mutattak az amerikai készletadatok. Az API jelentése szerint 3,7 millió hordóval nőtt a nyersolaj készletek nagysága. Az arany ára viszont 1,594 dollárra esett, miután tegnap ismét csökkent a tőzsdei eséstől való félelem. A határidős indexek egy-két kivétellel a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban a vártnál gyengébb lett az újlakás-értékesítési adat februári értéke. A tényadat 411 ezer lett a várt 420 ezerrel szemben, miközben a januári adatot 437 ezerről 431 ezerre lefelé módosították. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe márciusban 59,7 pont lett, alulmúlva a 67,5 pontos várakozást, és az előző havi 69,6 pontos értéket is. A tartós cikkek rendelésállománya februárban viszont 5,7%-kal nőtt a várt 3,9% helyett.

Eközben Obama amerikai elnök tegnap írta alá azt a törvényt, amely a pénzügyi év végéig (szeptember 30) lehetővé teszi a kormányzat finanszírozását. A Fitch Ratings hitelminősítő negatív felülvizsgálat alá vette a Ciprus „B” szintű államadósság besorolását, mert a bankszektor csődjéből eredő sokkhatás súlyos következményekkel járhat a ciprusi gazdaságra. A ciprusi pénzügyminiszter, Mihalisz Szarrisz megerősítette, hogy a 100 ezer euró alatti betétek biztonságban vannak, az e feletti összegek közel 40%-át azonban bankrészvénnyé konvertálják. Ciprus várhatóan ma jelenti be a tőkekorlátozások részleteit, a lépéssel elkerülhető a jelentősebb betétkivonás. Az Európai Parlament szándékai szerint, a nagybetéteseknek is vesztesége keletkezhet, ha a bankjuk bajba jut.

Jogi nyilatkozat
„A kiadványban foglalt információk az Erste Bank Hungary Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: I-2061/2004 (továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alak ulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebank.hu, Treasury szolgáltatások, Hirdetményekben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.”
 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo