FED. Ez a naponta emlegetett három bűvös betű a Federal Reserve System rövidítése, ami szó szerinti fordításban Szövetségi Tartalék Rendszert jelent. A világ többi országától eltérően ugyanis az Egyesült Államoknak nem egy központi bankja van, hanem egy központi banki rendszere, amit aConclude Daily Gold, Conclude Zrt.z USA tizenkét, gazdaságilag legfontosabb városában – Bostonban, New Yorkban, Philadelphiában, Clevelandben, Richmondban, Atlantában, Chicagóban, St. Louisban, Minneapolisban, Kansas Cityben, Dallasban és San Franciscóban – elhelyezkedő központi bankok alkotnak. A FED szerepére az a médiában jellemző szófordulat, miszerint az amerikai jegybank szerepét tölti be, azért indokolt, mert ugyanazokat a monetáris politikai döntéseket hozza meg, mint az egyes országok központi bankjai. Vagyis értékpapírok vásárlásával pénzt juttat, vagy azok eladásával pénzt von ki, a 12 tagbankjának előírt kötelező tartalék – az úgynevezett szövetségi pénz – mértékének, valamint a tartalékokra fizetett kamatnak – amit diszkont kamatlábként vagy diszkont rátaként szoktak emlegetni – az emelésével szűkítheti, csökkentésével pedig bővítheti a tagbankok által nyújtható hitelmennyiséget.

Mivel a világ legerősebb gazdaságának központi bankja döntéseivel családok milliói jelzálogterheinek növekedéséhez vagy csökkenéséhez, a pénzügyi piacok fellendüléséhez vagy összeomlásához, illetve a gazdaság növekedéséhez vagy recesszióba süllyedéséhez járulhat hozzá, alapvető fontosságú, kik hozzák meg a monetáris politikai határozatokat. A Fed Kormányzótanácsa felelős az alapkamat és a tartalékráta döntésekért, míg a Federal Open Market Committee (FOMC-magyarul szövetségi nyíltpiaci bizottság) a közvetlen piaci beavatkozásokkal járó döntésekért. A 12 fős FOMC-ben a FED Kormányzótanácsának mind a hét tagja automatikusan szerepel – szól a FED honlapjának tájékoztatója. A többi öt fő a FED-rendszer tizenkét szövetségi bankjából kerül ki, de csak a New York-i FED elnökének van bérelt helye, a további négy pozíciót a másik tizenegy szövetségi elnök foglalja el éves rotációban. Ráadásul a New York-i FED elnöke tölti be az FOMC alelnöki posztját (az FOMC elnöke mindig a FED Kormányzótanácsának elnöke). A New York-i FED kitüntetett szerepe az FOMC-n belül annak köszönhető, hogy bár csak az egyike a 12 szövetségi banknak, gyakorlatilag ez kontrollálja a teljes szövetségi tartalékrendszert, emellett pedig tárolja a világ jegybanki aranytartalékainak 22 százalékát. Épp ezért szúrhatták ki az összeesküvés-elméleteket gyártók, Eustace Mullins, illetve Gary Kah a New York-i FED-et, mint amelyen keresztül a globális politikai céljaik – jelesül a vészjóslóan hangzó Új Világrend megteremtése – érdekében manipulálják az USA monetáris politikáját. Befolyásuk annak köszönhető – szól Mullins és Kah konspirációs elmélete –, hogy övék a New Yorki-i FED többségi tulajdona.

Csakhogy a jelenlegi FED-rendszer kereteit 1913-ban lefektető Federal Reserve Act megtiltja a 12 FED-banknak, hogy részvényeikből akár egyetlen darabot is külföldieknek értékesítsenek – emlékeztet Dr. Edward Flaherty. Eszerint csak olyan bankok lehetnek a tulajdonosaik, amelyek a FED-rendszer tagjai. Ennek megfelelően a 12 FED-bank részvényei a területükön működő kereskedelmi bankok és takarékszövetkezetek kezében vannak. Ők választják meg a regionális FED-ek kilenctagú igazgatóságának hat tagját, valamint annak elnökét.

Ám a legnagyobb New York-i bankok – mint például a Citibank, a Chase Manhattan, a Morgan Guaranty Trust, a Chemical Bank, a Manufacturers Hanover Trust, a Bankers Trust Company, a National Bank of North America, és a Bank of New York – közül többnek is európai pénzintézet a tulajdonosa, mindenekelőtt a britek, jelesül a Rothschild dinasztia – veti fel Mullins és Kah. Vagyis közvetve mégis uralják a legfőbb aranytároló New York-i FED-et, s annak FOMC-tagságán keresztül az amerikai monetáris politikát? A Rothschildok aranyhoz fűződő üzleti érdekei kétségtelenül erősek. A legenda szerint például Nathan Rothschild aranyából fedezte Wellington herceg a Napóleon elleni hadjáratát, sőt a waterloo-i ütközetnél is ott volt, ám kiváló üzleti érzékkel még azelőtt visszatért Londonba brit államkötvényeket vásárolni, hogy Napóleon legyőzésének híre elért odáig. A Rothschild család az 1880-as évek végén megszerezte a világ egyik vezető arany-, gyémánt- és ezüsttermelő cége, a londoni székhelyű Rio Tinto  feletti irányítást<8>, emellett a gyémánt-bizniszt domináló De Beers céget alapító Cecil Rhodes-t is finanszírozta<9>.

Mégis igazuk lenne a sötét erőket sejtőknek? Nem egészen. Hiszen a FED-en belül mindegyik kereskedelmi banknak csak egy szavazata van – függetlenül attól, hogy mekkora a mérlegfőösszege, illetve hogy mekkora a részesedése a 12 szövetségi tagbank egyikében. A New York-i FED felségterületén például több mint ezer bank működik, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb és legbefolyásosabb bankoknak kis közösségi bankok százait kellene rákényszeríteni arra, hogy az ő szája-ízük szerint szavazzanak. A többséghez mintegy félszáz tagbank megszerzésére lenne szükség, ami dollármilliárdokba kerülhet. Ennél még a globális dominancia elérése is olcsóbb lenne – jegyzi meg Flaherty.

Elvileg ugyan nincs akadálya annak, hogy a külföldiek közvetlenül birtokoljanak részvényt a New York-i FED-ben, hiszen a törvény szerint egy kis pakettet a nyilvánosság számára elérhetővé kell tenni. Ám egyetlen magánszemély vagy gazdasági társaság sem tarthat 25 ezer dollárnál nagyobb névértékű FED-részvényt, amihez ráadásul szavazati jog nem dukál.

Hogy az egyes New York-i bankok mekkora részt birtokolnak a New York-i FED-nek, azt nem lehet megmondani, mivel a FED nem nyilvános részvénytársaság, ezért az USA értékpapír- és tőzsdefelügyelete, a SEC nem kötelezheti arra, hogy fedje fel főbb tulajdonosait. Azt azonban lehet tudni, hogy a SEC-nél egyetlen magánszemély vagy cég sem jelentette be, hogy 5 százaléknál nagyobb tulajdonosa lenne a New York-i FED-nek.

A sötét ármányokat sejtők érveit hiteltelenítik az olyan, nyilvánvaló tévedések, mint például, hogy a FED részvényei A és B osztályokra vannak bontva úgy, hogy az A-hoz nagyobb szavazati jog tartozik, mint a B-hez. Valójában a FED részvényei nincsenek osztályokra bontva. Meglehet, az volt a tévedés oka, hogy a 12  FED egyenként kilenc-kilenc fős igazgatóságának tagjai vannak A, B és C kategóriába besorolva, a kinevezésük, delegálásuk módja szerint – mint ahogy erről bárki a FED honlapján értesülhet. Eszerint három-három A- és B-kategóriás igazgatót a tagbankok választanak, a három C-kategóriájút pedig a Kormányzótanács. Az A-kategóriás igazgatók a FED-részvényes pénzintézeteket képviselik, a B- és C-kategóriájúak pedig a mezőgazdaságból, a kereskedelemből, az iparból, a szolgáltatói szektorból, illetve a munkavállalói és fogyasztói érdekképviseletekből kerülhetnek ki. Ennek megfelelően a B- és C-kategóriájúak nem lehetnek banki alkalmazottak, sőt a C-kategóriájúak még bankrészvényt sem tarthatnak.

Az FOMC-tagok többségének befolyásolása sem tűnik járható útnak. Ehhez ugyanis az Egyesült Államok elnökét és a Szenátust kellene megnyerni. A Kormányzótanács hét tagját ugyanis az USA elnöke nevezi ki és a Szenátus erősíti meg posztján. A kinevezés 14 évre és csak egy ciklusra szól, kivéve, ha valaki egy tag ki nem töltött mandátumába kerül, ő még egy 14 éves ciklusra kinevezhető. A jelenlegi tagok mandátuma nem egyszerre jár le, akad, akié már 2 év múlva, de van, akié csak 2024-ben. A Kormányzótanács tagjai közül az USA elnöke választja ki a Kormányzótanács elnökét és alelnökét, négy-négy évre, ami a kormányzótanácsi mandátum alatt meghosszabbítható. A Kormányzótanács jelenlegi elnökét, Ben Bernankét például George W. Bush nevezte ki 2006-ban, majd Barack Obama 2010-ben újabb négy évre meghosszabbította a mandátumát. Bernanke alelnökét, a San Franciscói FED által a Kormányzótanácsba két éve jelölt Janet L. Yellent 2010 októberében kérte fel Obama. A Kormányzótanács többi tagja nem a FED-tagbankok jelöltje, hanem elméleti vagy gyakorló szakemberek. Daniel K. Turillo például a washingtoni Georgetown Egyetem jogi központjának professzora volt, Sarah Bloom Raskin Maryland állam pénzügyi felügyeletének biztosa, Jeremy C. Stein a Harvardi Egyetem közgazdasági tanszékének professzora, Jerome H. Powell a washingtoni think tankben, a Bipartisan Policy Centerben foglalkozott szövetségi és állampénzügyekkel, Elizabeth A. Duke pedig egy Virgina-székhelyű közösségi bank, a TowneBank éléről került a Kormányzótanácsba.

Esetleg a 12 fős Federal Advisory Council-en keresztül valósul meg a külföldi befolyás, miután abba mindegyik FED-bank egy, jellemzően bankár tagot delegál? E tanács évente négyszer ül össze, hogy tanácsot adjon az igazgatóságnak és megvitassa az általános gazdasági feltételeket. Ám ennyiben ki is merül a lehetősége, e testületnek nincs szavazati joga az igazgatóság ülésén, és nincs közvetlen ráhatása a monetáris politikára. Tanácsaikat pedig – ahogy az lenni szokott – a kormányzók nem kötelesek megfogadni.

S hogy a FED külföldi tulajdonosai a szövetségi tartalékrendszer profitjából osztalék formájában évente dollár milliárdokat utalnának haza maguknak Európába? – ahogy azt Kah és Thomas Shauf sugallják. Tény, a szövetségi tartalékrendszer nagy nyereségre tesz szert. Nettó profitja – a FED éves jelentése szerint – például 1995-ben elérte a 23,9 milliárd dollárt, amivel vállalatként abban az évben legnyereségesebbek közé tartozott volna a világon. Hová ment e pénz? A kormányzótanács és az amerikai pénzügyminisztérium közötti megállapodás alapján a FED csaknem a teljes profitját (97,9 százalékát), 23,4 milliárdot befizette az államnak, csak 283 milliót tartott meg, s mindössze a maradék 231 milliót osztotta szét részvényesei között.