Jó hír: egyszerűbb pénzhez jutni

Az Új Széchenyi Terv keretében márciustól megújult, és egyszerűbbé vált pályázati rendszert egyre pozitívabban értékelik a kkv-k, derül ki a K&H és a GfK kkv bizalmi index kutatásából.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyre több cégvezető véli kevésbé nehéznek a pályázati források elérhetőségét, másrészt ismét növekedni tudott az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya, indokolja Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője, hogy miért érzik jobbnak a pénzhez jutás feltételeit a kis- és közepes vállalkozások. Az igénybe vehető pályázati lehetőségekről továbbra is a pályázati tanácsadó cégeken, valamint az interneten hozzáférhető információkon keresztül kapnak a legtöbb segítséget a vállalkozások, mutatott rá a bizalmi index kutatás eredményére a szakember.



A pozitív megítélésnek az sem mond ellent, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások idei harmadik negyedévi pályázati hajlandósága még mindig elmarad a tavalyi eredményektől. Érdekes, hogy miközben az új pályázati struktúra főként a mikro- és kisvállalkozások pályázati terheinek csökkentését szolgálná, leginkább a középvállalatok látják úgy, hogy a pályázati adminisztráció egyszerűsítése könnyebbé tette az uniós források elérhetőségének. A 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalatok esetében 41 százalékról 20 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik nehéznek ítélik az uniós források elérhetőségét. A kisvállalkozások esetében ez az arány 43 százalékról 35 százalékra, a mikrocégek esetében pedig 43-ról csupán 40 százalékra mérséklődött az elmúlt egy évben. (Segítő tanácsadást is lehet pályázati pénzből igénybe venni.)

Az újraindult pályázatoknak köszönhetően a kkv-k által benyújtott pályázatok átlagos száma kis mértékben növekedni tudott, jelenleg ez az arány 0,77 pályázat vállalkozásonként. Legmagasabb arányban az agrárcégek nyújtottak be uniós pályázatot. A szektor szereplőinél 1,75 az arány, vagyis egy vállalkozásra közel két pályázat jut. A kkv-kon belül a kereskedelmi szektorban a legkisebb az egy vállalkozásra eső pályázatok aránya: fél pályázat sem esik egy cégre (0,41).



A kkv-k számára a pályázatokról való informálódás legfontosabb forrását továbbra is a pályázati tanácsadó cégek jelentik, mivel a cégek mintegy fele elsősorban hozzájuk fordul tájékoztatásért. Szerepük különösen a kisvállalatok esetében kiemelkedő. Az uniós pályázati lehetőségekről a vállalkozások 65 százaléka az interneten keresztül értesül, míg személyesen 36 százalékuk, szaklapokból pedig 29 százalékuk tájékozódik.

Mentőöv: Kombinált Hitel Garancia, 25 százalékos önrésszel
Az Új Széchenyi Terv keretében Kombinált Hitel Garancia (KHG) elnevezésű eljárás mellett lehet pályázni a Gazdasági Operatív Programban (GOP), illetve a Közép Magyarországi Operatív Programban (KMOP) a legújabb komplex vállalati technológia-fejlesztésre, valamint a logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztésére meghirdetett kiírásokra. A kis- és középvállalatok egyablakos ügyintézéssel, a folyósításban résztvevő bankokhoz nyújthatják be a pályázati dokumentációt és hiteligényléseket. Az új eljárás keretébe bevont kiírások elsődleges célja a kkv-k számára a vissza nem térítendő támogatások mellett a vállalkozások üzleti és projekt elképzeléseinek megvalósításához szükséges források biztosítása. A pénzügyi háttér megteremtésével kívánja a NFÜ támogatni a vállalkozások forgalmának, piaci részesedésének, és árbevételének növelését. – Ahhoz, hogy ösztönözzük a fejlesztési beruházásokat nem csak támogatást, hanem a megvalósításhoz szükséges egyéb forrást is biztosítani kívánjuk a vállalkozóknak – hangsúlyozta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója. A bankok a projekt megvalósítás időszakára előfinanszírozzák az uniós támogatást. Egyszerűsítést jelent az is, hogy csak a finanszírozó felé kell fedezetet biztosítani. A vállalkozónak a beruházáshoz szükséges összköltség 25 százalékával kell rendelkeznie önerőként, 25 százaléka vissza nem térítendő uniós támogatásból, a másik 50 százalék pedig kedvezményes bankhitelből áll. A felvehető hitel összege maximum 500 millió forint lehet. Eddig öt bank; az OTP Bank, a Magyar Fejlesztési Bank, a Citibank, a K&H Bank és a Gránit Bank Zrt. csatlakozott a programhoz. Ha a két pályázati konstrukcióban beválik az új eljárás, akkor a jövőben kiterjeszthetik más pályázatokra is.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo