Jó nagyot esett a német index - megint

Tegnap jó nagyot esett a DAX, miközben az amerikai piacok nulla körül zártak. A dollár kissé erősödött s a jen gyengülése sem folytatódott.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Egy kis szópárbajt is láthattunk az euró árfolyam körül az európai vezetők részéről, ami azért meglepő, mert 2011-ben 1,5-nél is járt a kurzus. Most pedig 1,35-1,36 körül áll. Ezek alapján valószínűleg mégis van abban valami igazság, amelyet egy kolléga vetett fel, hogy esetleg kialakul egy devizaháború. Ugyanis a piacok pont ennek megfelelően viselkednek.

A DAX úgy csinál mintha az EUR/USD árfolyam túl magas lenne, az USA piacai pedig úgy, mintha a dollár kellően gyenge lenne, s akkor még japánról nem is beszéltünk, ahol egyértelműen a JPY/USD mozgatja mostanában az Nikkei értékét. Ráadásul itthon is már jó ideje a gyenge forint irányába mutató gazdaságpolitikát láthatunk. Mindenestre az elmúlt napok eséseit követően, ma jöhet megint valamiféle próbálkozás az emelkedésre, amelyet valószínűleg inkább oldalazásnak nevezhetünk majd.

A hazai decemberi ipari termelés 3,4 %-kal esett vissza, ha a szezonálisan kiigazított adatot nézzük. A nem kiigazított 7,6 %-kal csökkent a várt 4,8 %-kal szemben. A januári államháztartási hiányt ma este tudhatjuk meg.

Erste Befektetési Zrt.

USA:

A tengerentúli indexek a tegnapi kereskedés során kis elmozdulás mellett oldalaztak, végül vegyesen zárták a napot. Fontos makroszámok hiányában főként a vállalati jelentésekre fókuszáltak a befektetők. (Dow 0,06%, Nasdaq -0,11%, S&P500 0,05%). Tegnap nyitás előtt publikálta negyedéves számait a Time Warner, a részvényenkénti profit 1,17 dollár volt az előző negyedévben, ami meghaladja az 1,1 dolláros várakozást. Az árbevétel valamelyest elmarad a piaci konszenzustól, 8,22 milliárd dollár helyett 8,16 milliárd dollár volt. A negyedéves osztalék fizetését 26 centről 28,75 centre emelte a menedzsment. Zárásig 4,1 %-ot emelkedett az árfolyam.

A McGraw-Hill, a Standard and Poor’s hitelminősítő anyacégének árfolyama közel 20 %-ot esett az elmúlt napokban arra a hírre, miszerint az Egyesült Államok bepereli a hitelminősítőt.

Európa:

A londoni börze kivételével pirosban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai mutatók (FTSE100 0,19%, DAX -1,09%, CAC40 -1,4%). Ma délután az Európai Központi Bank kamatdöntő ülésére figyelnek majd a befektetők, az elemzők az irányadó kamat tartására számítanak. 10:30-kor spanyol kötvényaukciók lesznek, délben pedig német ipari termelési adatokat fogunk látni.

Olaj, arany:

Az olaj árfolyama tegnap egy kisebb leszúrás után visszakorrigált és a nap egészét tekintve csak minimális elmozdulás volt tapasztalható. Árfolyam 96,64-ről 96,62-re csökkent. Az arany árfolyama továbbra sem tud kitörni a szűkülő háromszögből, így ismételten csak mérsékelt emelkedést tudott felmutatni. Unciánkénti árfolyama 1672,95 dollárról 1677,70 dollárra emelkedett.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Devizák:

- Az EUR/USD árfolyam kismértékben csökkent 1,3583-ről 1,3523-ra mérséklődött. Közben az EUR/HUF kismértékű emelkedést mutatott az árfolyam a nyitó 293,97-ről 294,4-re emelkedett zárásra. Napközben a forintnál egy kisebb kilengés volt tapasztalható azokra a hírekre, hogy Oroszország egy jelentősebb összegű devizában kibocsátott államkötvénycsomagot vásárolna, azonban később a híreket cáfolták.

Távol-Kelet:

A Nikkei 0,93%-ot, a HangSeng 0,41%-ot, a Shanghai index pedig 0,64%-ot csökkent. Japánban a vártnál jobb lett, de még így is csökkent a tavalyi évhez képest a berendezések megrendelés állománya, miközben a GDP előrejelzéseket felfelé módosították. Ausztráliában a foglalkoztatottság várt fölötti mértékben növekedett, a munkanélküliség pedig csökkenést mutatott. A pozitív hírekre az Ausztrál index emelkedést mutatott.

Határidős piacok:

Vegyes képet mutatnak a főbb határidős piacok a reggeli órákban

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo