Vége a gázszőkítésnek!

Azonnal visszavonta a PB-gázpalackok forgalmazásával foglalkozó 1. SPS nevű szlovákiai cég engedélyét a hazai hatóság, miután bebizonyosodott, hogy a vállalkozásnak a tevékenységhez szükséges feltételrendszere soha nem állt rendelkezésre, és a kiadott engedély megtévesztő, hamis adatokon alapult. A korábbi bizonytalankodás után a hazai hivatalok határozottan lépnek fel az illegális forgalmazókkal és a „fekete" töltéssel szemben. - írja Magyar PB-gázipari Egyesület közleményében.

Egy ideig úgy tűnt, az olajszőkítések után a PB-gázpiac lesz a régió illegális haszonszerzőinek új terepe, mivel a hazai hatóságok egymásra várva nem léptek fel kellő eréllyel a bűnözőkkel szemben. A Magyar PB-gázipari Egyesület és tagvállalatai folyamatosan jelezték a hatóságoknak a mind valósabb veszélyt. A területet felügyelő szervek azonban eddig a konkrét bejelentések ellenére sem léptek fel kellő eréllyel a bizonytalan minőséget forgalmazó, és a magyar szabályokat teljesen figyelmen kívül hagyó cégek ellen - ismertette a korábbi állapotokat Dr. Esztó Péter, az egyesület elnöke.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal új vezetése azonban új, átfogó ellenőrzést indított a Magyarországon PB-gázforgalmazást végző vállalatoknál, ezt követően pedig műveleteket indított a szabálytalan, illegális magán és közületi tevékenységek felszámolására. Ennek keretében került sor a szlovákiai bejegyzésű 1. SPS vállalat vizsgálatára. A magyar hivatal tájékoztatást kért a szlovák társhatóságtól, ellenőrizte az EU-ban szokásos feltételek meglétét, illetve vizsgálta a cég Magyarországon forgalomba hozott PB-gázpalackjait is.

Mint kiderült, az 1. SPS szándékosan megtévesztette a magyar hatóságot, nem rendelkezik Szlovákiában engedélyezett töltőüzemmel, és a PB-gázfogyasztókat súlyosan veszélyeztetve, lejárt biztonságtechnikai engedélyű palackokat is töltött és adott el magyarországi cseretelepeken. A hazai hatóság ez alapján visszavonta a 1. SPS engedélyét, magyarországi tevékenységét pedig megtiltotta.

Dr. Esztó Péter rámutatott, fontos, hogy a szabálytalan cégek ellen a hazai illetékesek határozottan lépjenek fel. Ugyanakkor más hatóságok cselekvő közreműködésére is szükség van ahhoz, hogy a nehezebben felderíthető „fekete" töltéseket is felszámolhassuk.

Az utóbbi időben az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság tudomására jutott, hogy az elmúlt időszak súlyos személyi sérülésekkel járó fogyasztói PB-gázbaleseteinek hátterében egyre többször az ellenőrizetlenül túltöltött palackok, illegális tevékenységek állnak. Ennek nyomán a szervezet vizsgálja, hogyan lehet a jelenség visszaszorításához szükséges tiltásokat, szankciókat elhelyezni a veszélyes anyagok kezelésével, tűzvédelmével kapcsolatos jogszabályokban. Ha ez részévé válik az új közbiztonsági csomagnak, azzal tovább lehet csökkenteni a fogyasztói balesetek gyakoriságát és kockázatát.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo