Újfajta bűnözés hódít a cégek körében

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat környezetbarátnak festik le a külvilágnak.  Lenne többféle szakmai megoldás a zöldmosás visszaszorítására, de egyelőre nem igazán használják – hívta fel a figyelmet Berlinger Edina, a Corvinus egyetemi tanára, a téma szakértője.  

Egy másik kutatásuk szerint azokra a vállalatokra jellemző a zöldmosás, amelyek nagyobb méretűek, nagy a profitjuk – az eszközarányos megtérülésük –, kevesebb a független tag a felügyelőbizottságaikban, kevésbé likvid a tőzsdei kereskedés a részvényeikkel, és olyan országban működnek, ahol a fogyasztók kevésbé környezettudatosak. A zöldmosás ellen hat viszont, ha erős a cég belső ellenőrzési rendszere, ezért a monitoringnak nagy a szerepe. 

Egyáltalán miért kezdenek bele a zöldmosásba a cégek? Három szempontot említett az előadó: megvan rá a lehetőség, hiszen engedi a szabályozás, megvan erre a motiváció, mert extraprofithoz lehet vele jutni, emellett szerepe van az önbecsapásnak is, az „ezzel csak jót csinálok, különben is, mások is ezt teszik” gondolkodásmódnak. A zöld kommunikáció költsége mindenesetre alacsonyabb, mint a valódi zöld innováció megvalósítása. Az előadó szerint a zöldmosásesetek azonosításában a mesterséges intelligenciának egyre nagyobb szerepe lesz. 

Világszerte évi 5-7 százalékkal nő a környezeti bűnözés 

Berlinger Edina elmondta, a globális bűncselekmények között a 4. helyen áll a környezeti bűncselekmények kategóriája (ez alatt a szennyezéseket és a biodiverzitás súlyos sérüléseit kell érteni). Ez a bűnözési forma évente 5-7 százalékkal növekszik, és közvetlenül a drog-, a fegyver- és az emberkereskedelem után következik. 2024-ben új uniós irányelv született erről. A kapcsolódó szankciók jelentős büntetési tételmaximumokat jelentenek: 10 év börtön, az árbevétel 5 százaléka vagy 40 millió euró. Súlyosbító körülménynek számít például, ha az esemény következtében meghal valaki vagy komolyan megsérül, ha a vállalat dokumentumai a témában megtévesztőek, ha a környezetszennyezés visszatérő jellemzője a vállalatnak, vagy ha a cég hasznot húzott a környezeti bűncselekményből. A szakember emlékeztette hallgatóságát a British Petrol (BP) 2010-es Mexikó-öbölbeli olajkatasztrófájára, amelynek tanulsága, hogy a cég zöldre mosó reklámmal csökkenteni tudta a fogyasztói bojkott okozta nagyobb bevételkiesést. 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo