Környezettudatosak a menő cégvezetők

Persze fontos, hogy mindez ne csak a szavak szintjén, hanem a tettekben is megvalósuljon. Hiszen hiába hirdeti magáról egy cég, hogy számára fontos a környezetvédelem és vezet be a vállalaton belül a fenntarthatóságot támogató célokat, ha maga a vezető nem jár jó példával elöl. Egy környezettudatos vezető menő az alkalmazottai szemében, sőt példakép is.

Fontos a hitelesség

A cégvezetők csakis akkor lehetnek hitelesek, ha az általuk hirdetett célokat és értékeket ők maguk is követik, igaz ez az üzleti döntésekre, csakúgy mint a környezetvédelmi törekvésekre. Ha aktívan részt vesznek fenntarthatósági kezdeményezésekben, akkor az inspiráló lehet a munkavállalóknak.

Fontos a hitelesség (Fotó: Depositphotos)
Fontos a hitelesség (Fotó: Depositphotos)

Sőt, a személyes jó példa ragadós

Egy kerékpárral munkába járó vezető képes a munkavállalóit is motiválni, hogy az autó helyett környezetbarát közlekedésre váltasanak, ami a mozgás által ráadásul az egészségükre, sőt a mentális jóllétükre is pozitív hatással van.

„A munkahelyi alternatív közlekedésben erősen tetten érhető a vezetők szerepe. Amikor egy vezető például elkezd kerékpárral bejárni, ez nem csupán egy személyes választás, hanem egy erős jelzés a munkatársak felé arról, hogy a fenntartható közlekedés lehetséges és kívánatos. Azokban a cégekben, ahol a vezetők aktívan részt vesznek, a munkavállalók is nagyobb valószínűséggel választanak környezetbarát közlekedési formát”– hangsúlyozza Hényel Ágoston, vállalati elektromoskerékpár-flotta szakértő a vezetők szokásainak és választásainak fontosságát.

Egy, a környezet megóvását szolgáló új szokás bevezetése pedig szükségszerűen további ilyen változásakat generál a munkavállalók életében.

Közösségformáló erő

Amikor a vezetőség maga is megmutatja az elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt, az hozzájárul a munkahelyi közösség megerősödéséhez és a munkavállalók azon érzéséhez, hogy részesei valami nagyobbnak és értékesebbnek. mint pusztán egy vállalatnak dolgozni Közös témákat jelent, sőt lehetőséget kínál közös programok szervezésére. Mindez hozzájárul egy pozitív munkahelyi légkör kialakításához, ahova nem cask dolgozni jár be az ember, hanem ahol jól is érzi magát.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo