Ahogy azt Nicholas Stern közgazdász, az ökoszisztémák beárazásának pionírja évek óta hirdeti, az üvegházgáz-emisszió beárazásának elmulasztása a piacgazdaság legnagyobb hibája. A Világbank adatai szerint 40 országban és több mint 20 városban kell fizetniük a piaci szereplőknek a légszennyezésért.
Minél nagyobb az internetpenetráció a világban, minél széleskörűbb a felhasználói bázisa a közösségi médiának, minél több az egy főre jutó IT-eszköz (van már okostelefonunk, táblagépünk, laptopunk stb.), és minél többet klikkelünk, pöccintünk és swipe-olunk egy nap, annál több áramot fogyaszt ez az energiazabáló behemót: az internet.
Az emberiség által generált digitális adatok 90 százaléka az elmúlt két évben keletkezett. Ez jól mutatja, hogy milyen nagy az internet "vérkeringése". Na már most, minden egyes online megmozdulásunk mögött áramfogyasztás van. A netes bolyongásaink, üzengetéseink és mindenféle adatforgalmunk az éves globális üvegházgáz-kibocsátás 2 százalékáért felelnek. Ami körülbelül annyi légszennyezés évente, mint amit a légi közlekedési szektor bocsát ki. És természetesen az adatforgalom növekedésével az internet légszennyezése is nő. Ha egy nagyobbfajta csatolmánnyal megterhelt emailt küldünk, azzal 50 gramm szén-dioxiddal szennyezzük a légkört. Ez nagyjából akkora ökolábnyom, amit egy vízforralóban a tea elkészítése indukál. A dolgok internete, a rákötött szenzorok és okos megoldások irdatlanul gyorsan növelik az adatforgalmat.
A technológiai szektor és az elektronikai eszközöket gyártó cégek által életre hívott közös kezdeményezés, a Global e-Sustainability Initiative kalkulációja szerint megvan rá a lehetőség, hogy az infokommunikációs megoldások a 2015-ös üvegházgáz-kibocsátásnál maradjanak, miközben 11 400 milliárd dollárnyi gazdasági értéket teremthet. Ebből 6500 milliárd új árbevétel lehet, 4900 milliárd pedig költségmegtakarítás.
És akkor még szó sincs az internet működtetéséhez szükséges szerverközpontok megépítéséről, valamint a technológiai eszközök legyártásáról. Az elektronikai eszközöket gyártó cégek igyekeznek az új generációs termékeik felé terelni fogyasztóikat, ahelyett, hogy a régebbi kütyükhöz szolgáltatnának ügyféltámogatást, szervizt, javítást. Az ENSZ 2015-ben publikált jelentése szerint a feleslegessé vált elektromos eszközök 90 százalékát vagy illegális módon dobják ki a természetbe vagy jogtalanul kereskednek vele. Ennek az elektronikus szemétnek az értéke 19 milliárd dollár.
A cégek csak lassan haladnak az újrafeldolgozási arány emelésével, ami azért fontos, mert számtalan ásvány, ritkaföldfémfajta található ezekben a gépekben, amikre az új kütyükhöz is szükség lenne. Az Egyesült Államoknak például 18 tagállamában kapott erőre a "Right to Repair" (Jog a megszereléshez") nevű mozgalom, melyben fogyasztóvédelmi csoportok azt javasolták, törvényi szabályozással kellene rábírni a technológiai multikat, hogy igenis feleljenek az általuk értékesített eszközök szervizeléséért, ennek elősegítése érdekében pedig működjenek együtt harmadik személlyel, vagyis külső partnerekkel is, például megosztva a termék egyes specifikációit, amik a szervizeléshez szükségesek és biztosítva, hogy a pótalkatrészeket éveken át gyártják.
(GreenBiz)
