Az intézet honapjára csütörtökön fölkerült jelentés összeállítói szerint a fiskális politika ösztönzi a gazdasági aktivitást Németországban, de a közel-keleti konfliktus következményei visszafogják a növekedés lendületét. Értékelésük szerint jelenleg nem látni az export és az üzleti beruházások erőteljesebb növekedését, amelyek a gazdasági fellendülés korábbi szakaszaira jellemzőek voltak. Úgy véli, hogy a kormányzati kiadás lesz a gazdasági növekedés fő mozgatórugója.
Az IfW előrejelzése szerint a németországi infláció idén 2,8 százalékra gyorsul a tavalyi 2,2 százalékról, majd 2,3 százalékra lassul jövőre.
Moritz Schularik, a kieli intézet elnöke rámutatott arra, hogy a közel-keleti konfliktus okozta nyersanyagár-emelkedés már most is érezhetően csökkenti a háztartások vásárlóerejét, és nyomást gyakorol a gazdasági aktivitásra idén csakúgy, mint jövőre.
Az IfW előrejelzése szerint a németországi fogyasztói kiadások idén 0,3 százalékkal, jövőre pedig 0,4 százalékkal nőnek, a munkanélküliség pedig 6,3 százalékon stagnál az idén, jövőre pedig 6,2 százalékra csökken.
(MTI)