A film egyik nagy erénye, hogy újra felhívja a figyelmet az externáliáról -vagyis az üzleti tevékenység káros környezeti hatásairól- szóló gondolkodás történetének egyik elfeledett epizódjára, amit szinte sosem emlegetnek napjaink egyre bűvölő ökotudatos szakirodalmában és szaksajtójában.
1972-ben Olof Palme egy stockholmi konferencián szólalt fel az amerikai hadsereg és Henry Kissinger által Vietnamban bevetett agent orange nevű anyag használata ellen, az ugyanis erősen károsítja a levegőt is.
"A levegő, amit belélegzünk, egyetlen országnak sem tulajdona. Megosztjuk. Nem arra van szükség, hogy lemondjuk nemzeti szuverenitásunkról, hanem hogy a közjó érdekében használjuk azt. Hogy valamit hagyhassunk magunknak és a jövő generációinak. Az óriási pusztítás, amit a féktelen bombázás hoz magával és amit olykor ecocide-ként (környezetirtásnak) írnak le, azonnali nemzetközi cselekvést kíván. Jövőnk közös: együtt kell megélnünk és együtt kell alakítanunk."
Az archív bejátszás kissé lehangoló, illetve pontosan jelzi, mennyire süket fülekre talált már akkor Palme ökotudatos figyelmeztetése. Ugyanis a konferencián egy háromnegyed részben üres nézőtérnek mondta el beszédét.
Kép:FranMonks/pollyhiggins.com
Polly Higgins Palme gondolatkörén elindulva kampányol amellett, hogy az ENSZ elismerje a nemzetközi bűntettek között a környezetirtást is.
Az emberi élet kioltása - homicide A közösség kiirtása - genocide A Föld pusztítása - ecocide
2010-ben egyébként e lista bővült az agresszív bűncselekmények (crimse of aggression) kategóriájával. Higgins úgy látja, hogy ahogyan a gyermekelhelyezési ügyekben is joghoz értő szakember képviseli a gyámhatóságnál a kiskorú személyt, mert aki nem tud saját nevében és érdekében nyilatkozni, ahhoz védelmet kell rendelni, úgy a Föld jogait is képviselni kellene, mert a Föld nem tud önmagáért felszólalni jogi fórumon.Ki képviseli a Föld jogait?
Azt látná szívesen, ha megszületne a Föld jogainak nyilatkozata - hasonlóan az ENSZ által deklarált Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához. Ez egybevág a Követ Egyesület szellemi atyjának. Dr. Geor Winternek a biokrácia alapelveiről szóló koncepciójával. Dr. Winter viszont nemzeti szinten látja a megvalósítást, ő azt tartja megvalósíthatónak, ha a kormányokban ombudsman képviselné az ökoszisztémák jogait. (Magyarországon a Jövő Nemzedékek Biztosa poszt áll ehhez a legközelebb.)
A film említi, hogy Palme próbálta e kérdésben eljárni az ENSZ-nél, és Higgins is elpletykálja, hogy Anglia, Franciaország, az USA és 2 másik nagyhatalom lobbizására nem lett semmi az egészből, holott a 90-es években állítólag már volt egy munkacsoport az ENSZ-en belül - de maga a csoport szabotálta a munkát, kivették az ecocide ötletét a csomagból, az említett országok lobbizása miatt.
Higgins állítólag betekintést nyert az ominózus ülés jegyzőkönyvébe, ahol a felháborodott -az említett országoknak bedőlni nem hajlandó- tagok fontosnak tartották megjegyezni véleményüket a meghátrálásról, hogy nyoma legyen írásban. A dokumentumot nem hozta nyilvánosságra az ENSZ. Az az ENSZ, mely elvileg a mi és a Föld érdekeit védené, mégis takargatnivalója van ebben a kérdésben.
De mi történik?
Mint ügyvéd, Higgins mindig kutat olyan esetek után, ahol felveheti a bokszkesztyűt és megküzdhet a szennyező vállalatokkal. De arról sem tudunk meg sokat, hogy vajon milyen cégekkel pereskedett eddig és milyen eredménnyel.
Látjuk viszont Lappföldre látogatni Finnországban, ahol a helyi lakosok sérelmezik, hogy egy cég ércbányászat céljából akar megskalpolni hegyeket. Az egyik nyílt színi bányát ugyan bezárták, de nem rekultiválták, és a talajvíz, a patakok nehézfémekkel való szennyezettsége a megengedett határérték többszöröse.
A film egyébként elég csapnivaló, színvonala egy tévéhíradós tudósítás szintjén mozog. Elvileg dupla portré, Baltasar Garzón a másik alanya, aki Julian Assange szóvivője és a vád ügyvédje volt Augusto Pinoche chilei diktátor perében, később pedig a vállalatok ökológiai bűneinek szankcionálásán fáradozott. De róla szinte semmit sem tudunk meg. Ő csak egy beszélő fej, aki előad néhány általános alapelvet a multik elszámoltathatóságáról, de nem fejti ki, hogy mely cégeket perelgeti és mire jutott velük (ezek lennének az igazán érdekes infók!), a filmkészítők pedig nem tartják fontosnak, hogy a tények talajára lehozzák a nemes hangzású küldetéstudatot.
A lagymatag kvalitást az utolsó képsorban tromfolják az alkotók, amikor a záróképsorban -a lappföldi leányzó búsong a hegytetőn, amit hamarosan leskalpolnak- bejátszanak egy hippi-nótát didaktikus dalszöveggel, mely arról szól, a vállalatoknak meg kell fizetniük a rossz cselekedeteikért, különösen az olajcégeknek. Ráadásul egy kappanhangú férfi adja elő a dalt, akinek egészen nyilvánvalóan nem szabadna énekelnie. Jaj!
