Martin Hausling, az Európa Parlament képviselője, a Zöldek/az Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportjának tagja elárulja Kurt Langbein filmjében, hogy az Európai Bizottság 2012-ben tervbe vette, kivizsgálja a land grabbing jelenségét az unión belül, de ez végül nem történt meg.
Az EU-ban az agrártámogatások 50%-ában a vállalkozók 1%-a részesül, míg a gazdák 70%-a nem kap semmit. Az egész rendszer a nagybefektetők, nagyvállalkozók számára van kitalálva. Nem csoda, hogy a vizsgálat elmaradt.
Kilakoltatva és kisemmizve
A land grabbing sajnálatos velejárója Ázsiában és Afrikában, hogy erőszakkal, kártérítés nélkül toloncolják ki az őslakosokat a földjeikről, csak hogy egy nagyvállalkozó vagy multi létrehozhassa ott az ültetvényét. Egy kambodzsai szerzetes, Luon Sovath jó ideje kampányol a kilakoltatott kambodzsai polgárok jogai mellett.
Számos olyan esetről tud, ahol egész falvakat dózeroltak le vagy égettek fel a cégek, hogy minél hamarabb elkezdhessék a munkát. A filmben a Ly Yong Phat egyik cukorültetvényét látjuk, a vállalat egy ízben állítólag 1000 falusi lakost üldözött el az otthonából.
Kép:land-grabbing.com
Afrikában sem rózsásabb a helyzet. Sierra Leonéban ugyan az Addax üzemanyag-vállalat képviselői elmentek a törzsfőnökökhöz, illetve a törzseket irányító öregek tanácsához, de a beleegyezés külső nyomásra történt, a térképeket sem igazán értették a helyiek, sőt egyikük elmondja a filmben, hogy ekkor hallották először a "hektár" szót és fogalmuk sem volt, az mekkora terület.
Hiába adták beleegyezésüket az ültetvények létesítésére, végül ők itták meg a levét. Szó szerint. A vegyszeres növénytermesztés ihatatlanná teszi a talajvizet. Kútjaik használhatatlanná válnak, az állataik elpusztulnak, ha az ültetvények melletti vízből isznak.
A helyi cukornádtelep igazgatója ugyanakkor példaértékűnek nevezte, hogy a földbérleti díj nem kizárólag a hatóság markát üti: 50% ment a közösségnek, 20% a helyi hatóságnak, 20% a törzsfőnökök tanácsának, 10% a kormánynak. (Arról nem esik szó, vajon a nyugati világgal piacképes áron bérlik-e a földet, vagy bagóért.)
Éheznek a termény mellett
A land grabbing polarizálja a társadalmat, növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket. Miközben Afrikában milliók éheznek, a kontinens országaiban kerítésekkel körülvett ültetvényeken a gazdag termőföld másoknak ontja gyümölcseit: Dubai, Katar és Szaúd-Arábia éttermeinek és élelmiszerboltjainak. (Csak Etiópiában 3,6 millió hektár termőföldet adtak bérbe külföldi cégeknek.)
Természetesen helyi munkaerőre szükség van. Ezért a nyomorgó falusi lakosok napközben a kerítések mögött szedik a termést nevetségesen alacsony bérekért, a munkaidő végén pedig megmotozzák őket, nehogy kilopjanak akár egy szem gyümölcsöt. A filmkészítők megszólaltatnak egy munkást, a hölgy a kunyhójában alig tud ételt adni a gyerekeinek, mert havonta csak 24 eurónak megfelelő jövedelmet keres a multi telepén zöldségszedéssel. (Az Addax cukornádültetvényén 53-85 euró között van a fizetség.)
Még inkább groteszk az a példa, amit Indonéziában lestek meg a film alkotói a Cargill amerikai cég ültetvényén. (A Cargill egyébként 1995 óta Magyarországon is jelen van, jelenleg Zrt.-ként üzemel.) A Cargill Hindoli nevű ültetvényén az alkalmazottakra katonás fegyelmet erőltetnek, úgy kell csapatostul, hangosan esküt tenniük, mintha a hadseregbe vonulnának. Ebben a mondókában persze megesküsznek, hogy nem fognak lopni, a lehető leggyorsabb munkatempóval dolgoznak majd, és ha valami hibát követnek el, mélységesen fogják szégyellni magukat. Az egész jelenet militáns és elborzasztó.
Kép:land-grabbing.com
Vegye, vigye
Az osztrák produkcióban készült Land grabbing stábja Romániában is járt, ahol -a vélhetően osztrák- Andreas Bardeau azt meséli a mikrofonjukba, hogy sok eladó Bánátban megkönnyebbülten ölelte meg őt, amikor megvette tőlük a földjüket, mert azok szülői, nagyszülői örökségből maradtak rájuk, és nem tudtak velük foglalkozni.
Bardeau nem tűnik kizsákmányoló harácsolónak. Ránézésre egy középosztálybeli agrárvállalkozó. Búzában, kukoricában és napraforgóban utazik. Megjelenése a filmben mégis a land grabbing drasztikus valóságát szemlélteti. Egészen vizuálisan. A vállalkozó a filmben egy völgyben áll és magyarázza, miért kezdett Romániában földvásárlásokba a '90-es évek elején (történelmileg ez a Monarchiához tartozott, s ez neki fontos). Azt már csak a narrátor hangsúlyozza, hogy ameddig a szem (és a kamera) ellát, csak ennek a férfinak a tulajdona látható. 20 000 hektárról van szó! Ekkora összefüggő terület lehet egy ember birtoka.
Persze a film azt is megpendíti egy másik interjúalanyon keresztül, hogy a román hatóságokat és önkormányzatokat vélhetően megolajozták kenőpénzekkel. Ugyanis a rendszerváltás óta 700 000 hektár került külföldiek kezébe náluk.
Tuti biztos befektetés
"Nagyon vonzó," jellemzi a harmadik világban való földvásárlást, mint befektetést a malajziai agrártanácsadó Suriya Moorthy. A hozamok nagyon magasak. Minden huszonnegyedik hónapban van aratás. A következő 20 évig nevetve hordod a pénzt a bankba - fogalmaz.
Moorthy szerint 100 millió dollárral érdemes igazán belevágni a land grabbingbe. Ezzel 10 000 hektárt lehet vásárolni. A terméshozam fokozatosan nő. A harmadik évben már 30 tonna/hektár, vagyis a 10 000 hektárból 300 000 tonna élelmiszer nyerhető szezononként. Moorthy úgy kalkulálta, 38-40 millió dollárnyi éves profitra tehet így szert az ember. Már ha volt 100 millió dollárnyi fölös tőkéje, hogy belekezdjen az egészbe. A nagy pénz tehát ahhoz áll, akinek eleve van pénze.
Becslések szerint 2000 óta világszerte 200 millió hektárnyi termőföldet adtak el külföldi befektetőknek.
