Most csak egyvalami számít igazán, ha élelmiszert vásárolunk

Ár, íz, egészségesség – egy friss hazai kutatás szerint ezek a legfontosabb szempontok, amelyek meghatározzák a hazai fogyasztók élelmiszervásárlásait, miközben sem a hazai eredet, sem pedig a fenntarthatóság nem számít lényegesnek. Ez utóbbi azért is meglepő lehet, mert a megkérdezettek többsége tisztában van azzal, hogy a globális felmelegedésért felelős üvegházhatású gázok között jelentős szerepe van a szarvasmarha-tenyésztéshez, tejiparhoz köthető metánkibocsátásnak, márpedig ezt – tudatos élelmiszerfogyasztással – viszonylag egyszerűen lehetne mérsékelni. Ennek tudatosítására most új edukációs kampány is indul.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Országos, reprezentatív kutatásban vizsgálta a Rama, hogy a hazai fogyasztók milyen tudással rendelkeznek a globális felmelegedésben kulcsszerepet játszó üvegház hatású gázok és a mindennapi étrend kapcsolatáról. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy ez a tudás miként befolyásolja az egyes étrendtípusok megítélését és azt, hogy milyen élelmiszereket preferálnak a megkérdezettek.

Ellentmondásos vélemények

A kutatás során egyebek közt rákérdeztek arra is, hogy a hétköznapi élelmiszerek vásárlása során milyen tényezők (íz, hagyományok, ár, származási hely, fenntarthatóság, egészségesség, stb.) befolyásolják inkább a választást, e szempontok fontosságát pedig egy 9 fokú skálán kellett jelölni. E téren egyértelműen az ár nyert: 10-ből 6 válaszadónál (58 százalék) a 3 legfontosabb szempont között szerepelt úgy, hogy a felük a legelső helyre rangsorolta ezt az aspektust. A második helyen az íz végzett (a válaszadók 56 százaléka említette az 1., a 2. vagy a 3. helyen), a harmadikon pedig az, hogy az adott élelmiszer mennyire számít egészséges választásnak (45 százalék). Mindezzel szemben sem a hagyományok, sem a származási hely nem számít lényegesnek, továbbá a hazai eredet sem életbevágóan fontos.

Az ár mindent visz (Fotó: Depositphotos)
Az ár mindent visz (Fotó: Depositphotos)

A kutatás eredményei egy érdekes ellentmondásra is rávilágítottak: a fenntarthatósági szempontok szintén nem befolyásolják érdemben a vásárlási döntéseket, holott a megkérdezettek fele értett egyet azzal az állítással, amely szerint a növényi alapú táplálkozás kisebb környezetterheléssel jár, mint az állati eredetű élelmiszereken alapuló étrend. A környezetterhelés tekintetében a 20 év alattiak, az 50 év felettiek és a diplomások számítanak a leginkább tájékozottnak, körükben 10-ből 6-an vannak tisztában a növényi alapú étrend kisebb környezeti lábnyomával.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo