A divesztíciós mozgalom azt szorgalmazza, hogy ki kell vonni a tőkét a szennyező és ártalmas szektorokból (pl. dohányipar, fegyveripar, olajipar), s túladni az ezekben az ágazatokban működő vállalatok részvényein. Ez a befektetési ideológia egyre szélesebb körben ismert és elfogadott, egyes nyugdíjalapok, egyetemek alapjai, és nemzeti vagyonalapok is magukévá teszik.
Csakhogy néhány ilyen alap elszántsága, hogy zöldíti portfólióját és ezt hirdeti mások felé is példamutatásként, még nem elég ahhoz, hogy a pénzpiacok is rámozduljanak a dologra. Politikai "rásegítés" is kell.
Emmanuel Macron, aki a párizsi klímaegyezmény megmentőjének szerepét osztotta magára már azelőtt is -de azóta még inkább-, hogy Trump bejelentette, készen áll kiléptetni az USA-t a megállapodásból, most úgy döntött, felkarolja a szuverén nemzeti vagyonalapok zöldülését.
Nem pusztán világmegváltás
Ahogy egyre több országban sújtja karbonkvótavásárlási kötelezettség az üvegházkibocsátást, s ahogy a klímaváltozásból eredő szélsőséges időjárási jelenségek egyre több kárt okoznak és infrastrukturális átalakításokat tesznek szükségessé a gyáriparban is, úgy válik égető fontosságúvá a klímaváltozásból eredő kockázatok összegzése és tisztán látása.
Al Gore beszélt például arról, hogy a nem hagyományos fosszilis erőforrások kitermelése már vagy túl körülményes (ezért drága), vagy azért nem gazdaságos, mert túl sokat kell fizetni a környezeti károkért (karbonadó vagy kibocsátási kvóta formájában).
Ezeket a föld alatt hagyott olajkészleteket úgynevezett stranded assetnek, vagyis afféle megrekedt vagyonként kell besorolni, s használatuk, monetizálásuk -pénzzé tételük- meghiúsulását veszteségként kellene leírniuk az olajipari vállalatoknak.
A korábban befektetési bankárként dolgozó Emmanuel Macron égisze alatt olyan vagyonalapok dolgoztak ki közös stratégiát és akciótervet a zöldülésre, melyek 2000 milliárd dollárt kezelnek.
Útmutatásukat más alapokkal is megosztanák. Céljuk, hogy megértessék a nagy -és nagy befolyású- vagyonkezelő alpokkal, hogy a klímaváltozás többé nem ignorálható. A világvállalatokra is szeretnének nyomást gyakorolni: hozzák nyilvánosságra üzleti tevékenységük környezeti terhelésének minden aspektusát.
Macron tanácsadói úgy okoskodtak, hogy amikor a francia köztársasági elnök propagálni kezdi a szuverén nemzeti vagyonalapok közös célkitűzését, azzal nem a greenwashinghez adja támogatását.
Mi is a greenwashing? Amikor egy szervezet (cég vagy ország) zöldebbnek, kevésbé környezetszennyezőnek mutatja magát, mint amilyen. Ezt rendszerint valamilyen marketingtrükkel éri el: egy-egy zöld beruházását népszerűsíti, hogy elterelje a figyelmet arról, valójában mennyire nagy az ökolábnyoma.
Macron munkatársai azzal érvelnek, hogy a szóban forgó nemzeti vagyonalapok olyan nemzetgazdaságokat képviselnek, melyek már megkezdték az átállást az alacsony karbontartalmú növekedési pályára. A zöldülésre szövetkező alapok között vannak Abu Dhabi, Kuvait, Szaúd-Arábia, Katar és Norvégia alapjai. Ami azért érdekes, mert hatalmas vagyonukat olajkitermeléssel szerezték.
Macron csapata szerint a befektetési alapok és a befektetők kezdenek rájönni, hogy a pénzpiacok azért veszélyesek, mert nem kalkulálják be a kockázatok közé a klímaváltozás által keletkező rizikókat.
(Reuters)
