Ötven év múlva már csak az állatkertekben találkozhatunk majmokkal – legalábbis erre enged következtetni egy most megjelent tanulmány, amely az ENSZ égisze alatt működő Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) „vörös listájának és független kutatók adatain alapszik. A kutatásban vizsgált több száz majomfaj 60 százaléka veszélyeztetettnek tekinthető, és felük, azaz mintegy 300 főemlősfaj ötven éven belül ki fog pusztulni.

A majomfélék kihalását – beleértve a legközelebbi rokonainkat, a csimpánzokat, gorillákat és orangutánokat – az emberi tevékenység okozza: elsősorban a mezőgazdasági tevékenység következtében végzett nagyarányú erdőirtás, ez a fajok 76 százalékát érinti, de komoly élőhelyvesztéssel jár a közút- és vasútvonalak építése, olaj- és gázkitermelés  és a bányászati tevékenység is. (Az erdőségek világszerte vészes gyorsasággal fogynak!)

Kép: Pixabay

Ha az erdők kisajátítása és kiirtása nem lenne elég, a majmokat még vadásszák is, és kereskednek is velük: 2005 és 2014 között 450 ezer élő egyedet értekesítettek a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmi egyezményének adatai szerint, további 11 ezer egyedet darabokban (test, szőr, koponya).  Csak Nigériában és Kamerun területén 150 ezer egyedet értékesítettek 16 fajból. Nem csak kereskedelmi célból vadásszuk őket: egyedül Borneó szigetén évente 2-3000 orangutánt ölnek meg húsáért. Van, amikor a politikai szűklátókörűség sodorja veszélybe az állatfajokat: a magyar kormány például a déli határon épült kerítéssel lökte a kihalás irányába a világ egyik legritkább állatát.

Nem csak a majmok vannak veszélyben

Sajnos, nincsenek egyedül: a vörös lista szerint az összes vadon élő állatfaj harmadát ez a veszély fenyegeti. A tavaly ősszel közreadott eredmények összesen 82 954 növény- és állatfajra vonatkoztak, ezek 29 százalékát, 23 928 fajt találtak fenyegetettnek – ebből 5107 súlyosan veszélyeztetett minősítést kapott. A lista legutóbbi, 2009-es közzététele óta eddig sosem látott ütemben zsugorodnak a populációk. (Van olyan orrszarvúfaj, amelyből összesen három példány maradt a világon.)

A jelentés szerint az emlősök, madarak, hüllők, kétéltűek és halak vizsgált populációinak egyedszáma 52 százalékkal zsugorodott 1970 óta. Az édesvízi fajok világszerte élő populációi 76 százalékos fogyást szenvedtek el, ami átlagosan majdnem kétszerese a tengeri (39%) és földi fajokat (39%) ért veszteségnek. Az érintett fajok többsége a trópusi régiókban él, azon belül is Latin-Amerikában a legkritikusabb a helyzet.

Ez a jelenség nem csak a távoli országokat érinti: a Természetvédelmi Világalap (WWF) korábbi Élő Bolygó jelentése a mi régiónkra is kitér: eszerint a Kárpátokban és a Kárpát-medencében a legkomolyabb változást talán az édesvízi fajok populációnak 30 százalékos csökkenése jelenti az 1970-es évek óta. A pusztulás okai főként az egyre nagyobb számban épülő duzzasztók, a folyókat kísérő egyre több gát és a folyómedrek kotrása, amik az élőhelyek feldarabolódásához és eltűnéséhez vezettek. Hasonlóan nagy kárt okozott a környezetszennyezés, elegendő a tiszai ciánszennyezésre vagy a vörösiszap-katasztrófára gondolni. A legnagyobb károkat nálunk is a mezőgazdaság okozza, a biodiverzitás csökkenése riasztó méreteket öltött: minden ötödik madárfaj veszélyeztetett Európában, a helyzetük olyan rossz, hogy Magyarországon öt év alatt ki fognak pusztulni a fecskék.

Ismeretlenül is veszélyben

Földünk minden részén találhatóak olyan kevésbé ismert, fenyegetett fajok, amelyekről csak ritkán hallunk.A szárazföldi állatok közül kevésbé ismert a kritikusan veszélyeztetett amuri leopárd, amely az orosz Távol-Kelet és Kína határvidékén él. Az egyik legritkább nagymacskafaj egyedszáma mára alig éri el a 60 példányt. Élőhelyének 80%-a elveszett, ezért gyakran kényszerül a lakott területek közelében zsákmányolni, többek között a farmokon tartott szarvasok közül..

Az áramlatokkal százmillió éve úszó hét tengeri teknősfaj közül például három veszélyeztetett helyzetben van, a tojásrakó helyek beépítése és az illegális vadászat miatt. A tojásból kikelt teknősöket a partok mesterséges megvilágítása összezavarja, és gyakran nem érik el a tengert. Az idős, több méteresre is megnövő példányokat pedig a hatalmas tengeri halászhálók, vagy azok darabjai pusztítják el. A halászati reformok az albatroszok megmentését is célozzák, mivel azok szintén gyakori áldozatai a vonóhálóknak. Az albatroszok tojásait a déli félteke tengeri szigetein a behurcolt patkányok és nyulak pusztítják el, így ezeknek a fajoknak a költőhelyekről való eltávolítása fontos természetvédelmi feladat. A behurcolt inváziós fajok kérdése nálunk is komoly probléma.

Az ilyen, véletlenül elszabadult, vagy szándékosan betelepített fajok óriási veszélyt jelentenek a helyi ökoszisztémára, sok esetben pedig magukra az emberekre is. A folyókba kiengedett aligátorteknősök több esetben is támadtak meg embereket. A 4-6 kilós példányok súlyos sérüléseket tudnak okozni – és bár minden egyes esetben befogták a jelentett példányokat, egyre újabbak kerülnek elő. A szakemberek szerint az aligátorteknősök nem képesek átvészelni a magyar telet: a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egy-egy invazív faj találékonyabb és életképesebb lehet, mint gondolnánk. Ráadásul egyedül Európában több mint 12 ezer invazív fajt tartanak nyilván: Magyarországon is több százat.